Barion Pixel

A szeretet ereje nagyobb lehet, mint gondolnánk, egészségünk megőrzésében, hiányérzet csökkentésében a legnagyobb segítség.

Hiányérzet életünkben, melyeken segíthet a szeretet ereje

Amikor tele vagy hiánnyal, érzed, hogy változnod, változtatnod kell, hogy pótold az űrt, ami a hiányérzet megéléséből fakad. Bőséget szeretnél, bőségre vágysz – nem csak pénzügyi, vagyoni értelemben. A változás mozgatórugója az, hogy nem vagyunk elégedettek, jobbat akarunk. Jobb emberré szeretnénk válni, nyugodtabb életet szeretnénk teremteni, eredményesebbek akarunk lenni a munkában és még sorolhatnám – mert valami hiányzik Többet akarunk, mert ami van, kevés, legalábbis így érzékeljük. Mi a hiány? Hogyan tudunk a hiányérzet állapotából a bőség-élményébe eljutni? Milyen hiányok vannak az életünkben? Legfőképpen pedig arra keresem a választ, hogyan indít el bennünket a hiány a változás útján?

A változás igénye

A változás igénye akkor fogalmazódik meg bennünk, amikor úgy érezzük, a régi úton nem mehetünk tovább, mert nem vagyunk jobbak, eredményesebbek, nyugodtabbak. Sőt, kezdjük érezni, torzulunk, egyre több kompromisszumot kötünk, elhagyjuk magunkat – idővel az öltözködésünkön, a megjelenésünkben is kimutatva a leépülésünket. A kapcsolataink nem tükröznek bennünket, nem akarunk tartozni régi közösségekhez vagy tőlünk pártolnak el emberek.

A hiányok érzékelésének mértéke megmutatja, mennyire állunk készen a változásra, változtatásra. Minél inkább a hiányokra összpontosítunk, annál inkább képesek vagyunk a változás útjára lépni. Mert az életünkben jelenlévő, érzékelhető hiányok tudatosítása mutatja meg, valami nem működik – és ennek a végére kell járni. Úgy értem ezt, hogy amit hiányként érzékelsz, ott van az az életterületed, ami mögé az egyik életfeladatod el van rejtve. Szembe tudsz nézni a ténnyel, hogy:

  1. valami hiányzik;
  2. valamin változtatnod kell.

félelem a változástól, változás

Változtatás a szeretet erejével

Igen, Neked kell változtatnod. Kívülről nem teljesülnek a kívánságaink, belülről kell indulnunk kifelé és ily módon oldjuk a hiányt és teremtjük a bőséget. Egy folyamatban jön létre az, amire vágyunk. Időt, energiát kell fordítanunk arra, hogy önmagunkat felismerjük a hiányban. Mert nem a „dolog” hiányzik, sokkal inkább belőlünk hiányzik valami. Amikor észrevesszük ezt, már készen állunk a változásra. Mindig akkor jelentkezik egy probléma, amikor már tudjuk a megoldást – persze meg kell keresnünk a tudásunkban. Így van ez a hiány – bőség tengelyén is. Tevékenyen, aktívan tudunk változást indítani, megszüntetve ezzel egy kellemetlen hiány állapotot és helyére a bőség-élményét megélni, bármilyen szinten. Tehát tudd azt, már az elején, hogy a hiány belőled fakad, Te érzékeled, Neked van dolgod vele.

Segítségképpen összeállítottam egy listát, amiben a hiányokat gyűjtöttem össze – vagyis azokat az élet tényezőket, amelyekkel a leggyakrabban találkozunk. Mi hiányzik az életünkből? Milyen hiányokat érzékelhetünk fizikai-testi, érzelmi, mentális és spirituális szinten? Hívószavakat fogsz olvasni, a Te dolgod, tartalommal feltölteni, saját személyedre szabni a hiányt.

Fizikai-testi hiányok lehetnek:

  • vitaminhiány;
  • ásványianyag hiány;
  • esszenciális zsírsavak hiánya;
  • vízhiány;
  • fehérjék hiánya;
  • aminosavak hiánya;
  • szénhidráthiány;
  • mozgás hiány;
  • tudatos mozgáshiány;
  • oxigénhiány;
  • friss levegő hiány;
  • szexuális hiány.

Érzelmi hiányok lehetnek:

  • szeretethiány.

Mentális hiányok lehetnek:

  • pénzhiány;
  • időhiány;
  • rend hiánya;
  • hatalom hiány;
  • kapcsolathiány;
  • társasághiány;
  • elismerés hiány.

Spirituális hiányok lehetnek:

  • bizalomhiány;
  • elfogadás hiánya;
  • intimitás hiánya
  • nyugalom hiány.

A hiányérzet, a bőség, és a szeretet ereje

A fenti hívószavak köthetők konkrét emberekhez az életedben, vagy konkrét helyzetekhez. Felismerheted, hogy ismétlődésekkel állsz szemben, ugyanazokat a köröket futod a szüleiddel, gyerekeiddel, kollégáiddal, beosztottaiddal, mint a főnököddel vagy a pároddal. A számodra legfontosabb hiány meghatározását követően tudod, hogy mi vagy ki a viszonyítási pont számodra, honnan indítod a kört. A lényeg, hogy találd meg azokat az analógiákat, amelyek életed során ugyanazokba a hiánnyal telített szituációba sodornak, függetlenül az életkorodtól, iskolai végzettségedtől és egyéb társadalmi státuszodtól.

A hiány, ahogyan a bőség is, elterül az életünkben. Eleinte egy életterületünkön érzékeljük, majd azt vesszük észre, elterjedt, uralkodik rajtunk. Szinte mást már nem is veszünk észre a környezetünkből, csak azt, hogy mi hiányzik? E kérdés köré rendeződnek a gondolataink, az érzéseink és megjelenik a düh, a harag, a szomorúság mutatva, hogy a szeretet hiányzik. Leginkább.

Szeretet ereje, mint megoldási módszer

Felül kerekedni ezen a ponton embert, lelket próbáló feladat. Az van, hogy amíg nem éljük át, hogy a szeretet hiányzik, addig nem tudjuk bőséggé formálni a pénzhiányt, még ha kétszer annyi bevételt teremtünk sem, mert mindig lesz valami, ami elviszi a többletet és még azt is, ami marad. Ugyanez az egészségünkért folytatott küzdelemben is megjelenik: a legdrágább vitaminok sem épülnek be sejtszinten, amíg nem látjuk be, hogy szeretve kell lennünk ahhoz, hogy képesek legyünk befogadni az ételt és ezáltal az életet, a maga teljességében. A szeretet és a tudatos létezési mód szorosan kapcsolódnak egymáshoz, a hiányállapot a kettő összjátékában transzformálódik bőséggé.

Amikor tele vagy hiánnyal, két úton indulhatsz, hogy feloldd ezt az állapotot:

  1. megkeresed azt a területet, amelyen a legnagyobb mértékben éled meg a hiány állapotát;
  2. megvizsgálod, van-e szeretet benned és körülötted, és innen indulsz a többi hiány felfedezésén keresztül önmagad megismerésére.

Mindegy, melyik módot választod, oda-vissza hatásokat fogsz megélni, tapasztalni. A szeretet az, ami erőt ad, motivációt, lelkesedés fakad belőle. Nyitottá válsz a világra, legfőképpen önmagadra, kíváncsi leszel arra, ki vagy te?

 

KATTINTS IDE A COACHING SZAKÉRTŐKHÖZ!

 

A szerző