Gyereket szeretnénk, miért nem jön már? Ismerős sóhaj?
Babára vágysz, de úgy tűnik, sosem érkezik meg a csoda?
Időről időre találkozom azzal a helyzettel, hogy egy pár – bármennyire is szeretne – sorozatosan akadályokba ütközik a szülővé válás útján.
Hiába szeretnének babát, úgy tűnik, hogy a gyermek nem, vagy csak nagyon nehezített úton érkezik meg az életükbe.
Látom az egész folyamatban elbizonytalanodott, kimondva vagy kimondatlanul – önmagukban is – csalódott nőket.
Nem tudják eldönteni, hova forduljanak még, miközben őrlődnek, hogy tényleg bennük van-e a hiba és ha igen, van-e rá megoldás?
Ez persze egy ördögi kört indít el, hiszen még több bizonytalanságot és belső feszültséget generál, mint ami a kiinduló állapotban volt.
Aki éppen ebben az állapotban van, vagy magában pörgeti ugyanazokat az aggasztó, türelmetlen gondolatokat.
Nem akar ezzel senkit sem terhelni.
Esetleg olyan forrásokból igyekszik informálódni, ami végül csak még jobban összezavarja.
Gyereket szeretnénk, de a stressz az ellenségünk
Márpedig a folyamatosan magas szinten jelen lévő stressz, nyugtalanság, elégedetlenség visszahathat a szervezetre.
Így még nagyobb kihívás lesz számára helyet és energiát adni egy elinduló életnek.
Tudjuk, a környezet sem feltétlenül támogató ilyenkor.
A “ne görcsölj rá”, “csak engedd el és meglesz” típusú jótanácsok, bár általánosságban igazak, önmagukban még nem sokat segítenek.
Sőt még feszültebbé tehetik azt a nőt, aki úgy érzi, már időtlen ideje küzd azért, hogy végre két csíkot lásson azon a bizonyos teszten.
A megoldás lehet
Hogy mi segíthet igazán?
Jó eséllyel az, ha a babatervezés útját járó nők önmagukkal kezdik a felkészülés folyamatát: gondolati, érzelmi és testi szinten is elkezdve rendet rakni magukban és ezzel helyet teremteni a babának.
Ebben benne van az önbizalom helyreállítása és az anyasághoz, szüléshez, nőiséghez kapcsolatos érzelmi, hitrendszeri blokkok feltárása.
Ez lehet első körben egyszerű, stresszkezelést, figyelemkontrollt segítő, illetve lazító gyakorlatok beépítése a napi rutinba, pozitív képek alkotása.
Sokat segíthet egy mélyebb önismereti folyamat is, ami rámutat arra, hogy van-e valami az illető életében, ami végső soron elveszi, eltereli az energiát az anyává válástól.
Ilyen lehet például valami nagyobb befejezetlen projekt – akár költözés, felújítás, diplomamunka -, amit a jelenben kell végigvinni.
Lehet itt valamilyen rendezetlen érzelmi kérdés az anyasághoz kapcsolódóan, amit szintén érdemes kibontani.
Dolgozhatnak például belső aggodalmak, hogy ha megérkezik a baba, lesz-e mellé segítség.
Vagy milyen hatással lesz a párkapcsolatra és azt fogjuk-e tudni kezelni; rejtetten ott lehet a kérdés, hogy biztonságban lesz, lesznek-e, ha megfogan a baba?
Vagy lehetnek ott a családi háttérből ható, gyermekvesztéssel vagy nagyon nehéz szüléssel-, születéssel kapcsolatos tapasztalatok lenyomatai.
Gyereket szeretnénk, és az eszközök hozzá
Ezeket a visszatartó szálakat a coaching és a kineziológia eszközeivel sok esetben finoman és pontosan meg lehet találni, oldani és újrarendezni.
Ez pedig utat nyithat a várva várt csodának is.
Természetesen a fizikai oldal sem elhanyagolható.
Ha túl hosszúra nyúlik a várakozás, mindenképpen érdemes a pár mindkét tagjának kivizsgáltatnia magát, hogy van-e szervi oka a nehezített teherbeesésnek.
Ezt sem mindegy azonban, hogy milyen érzelmi állapotban, mekkora nyugalommal, belső erővel teszik meg, illetve, hogy közben hogyan tudnak egymással kommunikálni.
Lehetséges szervi problémák
Érdemes utánamenni, van-e:
- hormonális egyensúlyvesztés,
- valamilyen anyagcserezavar,
- inzulinrezisztencia,
- PCOS,
- ciszták,
- miómák,
- endometriózis
a háttérben, hogy csak néhány, napjainkban sajnos nagyon gyakran feltárt fizikai akadályt soroljak fel.
Jó lehet, ha ebben a helyzetben van egy külső segítő – vagy egy megtartó női kör – akivel meg lehet osztani a kérdéseket, bizonytalanságokat.
Hiszen az egyik első és legerősebb stresszoldó hatás annak a tudatosítása, minden babára váró nőben és párban, hogy kihívásaikkal nincsenek egyedül.
Női segítőként és önismereti kísérőként ebben a helyzetben elsősorban a leendő anyukákat támogatom.
Viszont fontos lehet lehetőséget nyitni arra, hogy a pár tagjai közti kommunikációt, együttérzést, empátiát is mélyítsük.
Ez a helyzet – akár a várakozás és a kivizsgálások érzelmi terhei, akár a családdá válással járó változások – mindkét felet, a leendő anyukát és apukát is érintik.
KATTINTS IDE A KINEZOLÓGIA SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!