Barion Pixel

Karbonkibocsátás csökkentés. Az egyik – szó szerint – létfontosságú tennivaló, hogy bolygónkon az éghajlat változást minél inkább lelassítsuk.

Karbonkibocsátás és a bolygónk jövője

Globális szén-dioxid kibocsátásunkat nagy ütemben csökkentenünk kell, különben szembe kell néznünk a legrosszabb hatásokkal.

Ha sikeres is lesz a csökkentés, akkor is szükségessé válik az évszázad közepére egy olyan technológiai tudás, amely biztosítja a szén-dioxid kivonását a légkörből.

Az IPCC a globális felmelegedés megoldásairól szóló jelentésében, amelyet 278 szerző állított össze, arról számolt be, hogy mit tehet a világ a rendkívül veszélyes jövő elkerülése érdekében.

A jelentés hangsúlyozza: még ha a kormányok által 2020 végéig elfogadott szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló összes intézkedést végre is hajtják, a világ hőmérséklete akkor is 3,2 Celsius-fokkal fog emelkedni ebben az évszázadban.

Ez a nagy mértékű hőmérséklet emelkedés szinte végzetes lenne. Hőhullámok, viharok, széleskörű vízhiány sújtaná a bolygót.

Ez elkerülhető lehet, ha ebben az évszázadban sikerül 1,5 Celsius alatt tartani a hőmérséklet emelkedést.

Az IPCC jelentése alapján ez megvalósítható, mégpedig “életképes és pénzügyileg megbízható módon”.

A hőmérséklet alacsonyan tartásához azonban hatalmas változásokra lesz szükség az energiatermelésben, az iparban, a közlekedésben, a fogyasztási szokásokban és abban, ahogyan a természettel bánik az ember.

Tennivalók

Javaslataik szerint:

  • a szén-dioxid-kibocsátásnak 2025-re kell elérnie a csúcspontját,
  • ezt követően gyorsan csökkennie kell,
  • a század közepére el kell érni a nettó zéró karbonkibocsátást.

“Elértük a most vagy soha pontot, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius-fokra korlátozzuk”.

A kutatók szerint a következő néhány év kritikus jelentőségű, mert ha a kibocsátást nem sikerül 2030-ig megfékezni, akkor szinte lehetetlenné válik a felmelegedés korlátozása az évszázad későbbi szakaszában.

Kulcsfontosságú lesz az energiatermelés.

A fentieken kívül az étrend és életmód megváltoztatása is hatalmas lehetőséget kínál a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésére.

 Ha a megfelelő szakpolitika, infrastruktúra és technológia lehetővé teszi az életmód és viselkedés megváltoztatását, ez 2050-re 40-70 százalékkal csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ez azt jelenti, hogy:

  • a kormányok többet tesznek a gyaloglás és az egészséges táplálkozás ösztönzése érdekében,
  • sokkal több elektromos jármű használatának infrastruktúráját építik ki.

A szén-dioxid légkörből való eltávolítása, mely az alábbiak szerint valósulhat meg:

  • többek között fák ültetésével,
  • mezőgazdasági gyakorlat megváltoztatásával.

 

Karbonkibocsátás, karbonlábnyom

 

A karbonlábnyom az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásának egyik mértéke.

Általa mérhető, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez.

Megmutatja, hogy egy ember életmódja, egy cég tevékenysége, egy termék életciklusa nyomán mennyi üvegházhatású gáz kerül a levegőbe.

Karbonkibocsátás, karbonlábnyom meghatározásában az alábbiak vesznek részt.

  • étkezés,
  • hulladék,
  • étkezés,
  • energiafogyasztás
  • légi közlekedés,
  • gépkocsi-használatából eredő üzemanyag-fogyasztás,
  • tömegközlekedési eszközök,
  • használati tárgyak vásárlása,
  • szabadidős tevékenységek,
  • stb…

 

A karbonlábnyom csökkentése, és a fenntartható fogyasztás mindannyiunk érdeke. Tegyünk meg mindent a jövőnkért!

Forrás: MTI

A szerző