Barion Pixel

Gyerekjóga a mindennapi egészségért, a jövő megalapozásáért.

Miként is hat a jóga az iskolába készülődő óvódás gyermekekre, valamint az iskolásokra?

Számtalan jótékony hatása van a jógának a gyerekekre, így a túl sokból való elengedés, a „kütyük”, új és rengeteg ingerből való lecsillapodás.

Elengedi a felesleges ingereket, a mozgás örömként való megélése, kreativitás növelése, koncentrációs készség kifejlesztése, relaxációs igény kialakítása, stressz elengedése, önfeledt játékra való igény.

Csíki Mariann szavaival „A jóga ott hat, ahol hatnia kell”.

 

Miért gyerekjóga? Miért velem?

 

Gyerekjógán egy mese által vezetjük be az ászanákat, a mozdulatok. A gyakorlatok mind egy-egy állatról kapták a nevüket, így a gyerekek játszi könnyedséggel tudják azokat megtanulni.

A mozgással a napi hatásokat kiventilálhatja magából a gyermek, miközben az izmokat is fejlesztjük.

A mozgás mellett a gyermekjóga tökéletesen fejleszti az érzelmi intelligenciát is. A zárt gyermeket „megnyitja”, a túlságosan nyitottakat pedig lecsillapítja.

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Ez a cikk a saját tapasztalataimon keresztül mutatja be, hogy mire jó a gyerekjóga.

Mint gyerekjóga oktató testközelből tudok tapasztalati úton ismereteket szerezni a hatásairól a különféle gyerekekre.

 

A helyszín fontossága

Immár 4. éve tartok gyerekjóga órákat Budapesten a Sashegyi Arany János Általános Iskolában.

Teszem mindezt színtiszta hitből, szeretetből.

Azt gondolom, hogy a mai gyerekeknek igenis szükségük van a sokból való elengedésre.

Egy órára a héten, amikor nem kell semmit sem tanulni, agyalni, megfelelni, bizonyítani, vagy legyőzni a másikat.

Csakis önmagukkal és önmagukra való koncentrációról szól.

Miért is épp ott tartom az óráimat, ahol most vagyok?

Nos, a válasz megjött, amikor több patinás jóga klub után rájöttem, hogy nem fogok tudni ilyen lelkes kis csapatot összeállítani, csakis egy iskolai környezetben.

Ott a gyereknek is a legegyszerűbb, hogy a tanórájuk után lejönnek a tornaterembe és nem kell a szülőknek még plusz utat tenniük. Ez a mai világban kincs, hiszen, mindannyiunk ideje percre pontosan ki van számolva.

Másik oldalról, egy személyes szál is itt van, hiszen 12 évig voltam az iskola tanulója, ahol az összes tanárra tisztelettel tekintek, és megannyi szép emlék fűz ide.

De, hogy miért is épp a gyerekjógát választottam? Nos, kislányom, Panni Jázmin születése előtt is már évek óta hatha jógáztam.

A hasamban kismama jógára jártam és utána megszületett a döntés, amit álomként dédelgettem csak hosszú évekig: gyerekekkel szeretnék foglalkozni és nekik adni, őket emelni.

Ha csak eszembe jut, hogy mennyi csodás élményt szereztek nekem az első tanítványaim, amikor a folyosón a lábamat körbe ölelve mondták, hogy annyira szeretnek jógára járni, csillogó szemmel.

Azt gondolom, hogy ez az a pont, amikor úgy éreztem, hogy ez az, amiért oktató lettem.

 

Mit ad a jóga, gyerekjóga, mi az óra felépítése?

 

Mit adhat nekik egy óra a héten?

Itt nincs büntetés, nincs verseny, itt nincs egymást legyőzni akarás, itt csakis jutalmazás, pozitív megerősítés, saját magának a legyőzése a cél.

Elfogadás, tisztelet, alázat, szeretet, légzés, egymásra figyelés – játékos formában mindezt az ő nyelvükre fordítva telik a gyerekjóga óra.

Az órák felépítése nagyjából megfelel egy felnőtt jóga órának, a markáns különbség a formában, a tálalásban van.

Először köszöntjük egymást, pár mondat a napjukról, aztán ráhangolódunk a jógára légzőgyakorlatokkal és OM zengetésével.

Utána bemelegítjük az izmaikat nagy dinamikus gyakorlatokkal.

Majd jönnek azok az ászanák, amelyeket már pár óra után biztonsággal végeznek: 2 agyféltekét harmonizáló gyakorlatok, 4 elem, nyuszi póz, gombóc, fa póz, rák fogó, pillangó, stb.

Ezt követően jönnek azok a gyakorlatok, melyeket több gyakorló óra után szoktunk végezni: napüdvözlet.

Eztán a levezető gyakorlatok, palacsinta, kutya póz.

Utána pihenés, relaxáció, vezetett formában, ilyenkor hangtálat vagy meditációs zenét hallgatunk, és közben körbe megyek és aromaterápiás kis masszázst kapnak a fej meridiánjainál.

Ezt bizton mondhatom, a legeslegjobban várják a gyerekek, mert végre egy hosszú nap után szabadon pihenhetnek.

 

Hangulat, energiák

 

A csoport dinamikája nagyban függ attól, hogy mennyi fiú-lány energia alkotja azt, ehhez mérten lehet az órák anyagát alakítani, mindig az adott helyzethez illesztve.

A gyerekjógában nincs sablon, nincs két ugyanolyan óra, vagy alkalom, talán pont ez adja a tanítás sava-borsát.

Hálát adok azért, hogy ilyen formában adhatok át egy olyan tudást.

A tudást, amely a tudatos légzésen, a gondolatok uraláson át önuralmat, fegyelmet, magabiztosságot, testtudatot, szerénységet, a másikkal való tiszteletet, és önmagunk elfogadását segítheti felnőtt korban is.

A mindennapi életben egyre inkább felértékelődik, hogy mit is hoz a gyermek otthonról, ezért is lényeges az érzelmi intelligencia fejlesztése különféle eszközökkel, játékokkal, programokkal, gyerek jógával.

 

————————————————————————————–

Kuti Krisztina profilkép

Kuti Krisztina Bemutatkozó Kuti Krisztina

A Külkereskedelmi Főiskolán végzett közgazdászként.

Ezt követően mint marketinges dolgozik.

A jógával egy barátja által ismerkedett meg, így a jóga szeretete és annak gyakorlása kislánya születése előtt és azóta is elkíséri. Több mint 2018. óta gyakorolja a jógát, gyerekjóga oktató.

KATTINTS IDE A GYEREKJÓGA SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ

A szerző