Fogfájásra házi módszer rengeteg létezik. Most néhány olyat sorolok fel, mely általam ismert és be is vált receptet tartalmaz – a fogorvos minél előbbi felkereséséig.

Fogfájásnál véget ér a filozófia! 
– tartja a régi, keservekkel teli mondás.
Az alábbiakban olyan egykori-mai fogfájásra használható házi szereket és módszereket ismertetek, melyeket kizárólag csak addig szabad alkalmazni, míg szenvedésünkkel eljutunk az első fogorvosig!
A fogfájás nem játék és nem semmiség! Nagyobb bajra figyelmeztet, mint minden heveny fájdalom.
A ,,Fogászat Oxford zsebkönyve” hosszan ismerteti a fogfájással járó súlyos fog- és fog körüli bajokat. A diffúz gyulladás, a mélyben rejtőző, kórokozókkal teli ciszták és tályogok a vérbe, sőt felső fogsorból akár az agyba lökhetik váladékukat! Szóval fogorvos kell, a lehető leggyorsabban!
Másrészt a rossz fogtól mindenképpen tanácsos megválni, mert a gyulladt góc számos – nem is sejtett – betegség forrása lehet!
Magam rossz fogaim kihúzásával visszatérő prosztata gyulladásoktól szabadultam meg – teljesen – sok éve. De hallottam térd burszitisz (térd nyáktömlő gyulladás) megszűntéről, sőt fiatalabb korban jelentkező ízületi fájdalmak, gyulladások teljes elmúltáról is.

Fogfájásra házi módszer – 9 bevált praktika

Kellő óvatosság után lássuk a részleteket.

sós víz, pohár

1. Langyos sós víz – fogfájásra házi módszer – ideiglenesen

NEM fogja a fogfájást megszüntetni, de például éjszaka alkalmas arra, hogy annyira ENYHÍTSE a fájdalmat, hogy vissza tudjunk aludni. Személyes tapasztalat: Fontos! Csak a langyos sós víz jó, hideg vagy meleg éppen hogy fokozza a fájdalmat! A langyos sós vízzel öblögetni kell és minél tovább a fájó oldalon tartani, majd kiköpni és ismételni a fájdalom enyhültéig.

propolisz, méhek, méhészet, apiterápia, méz

2. Propolisz

Máig tisztán emlékszem arra a napra, mikor propolisz rágcsálásával először szabadultam meg 15 perc alatt a fogfájásomtól. Csoda volt, alig hihető. Ám ennek konkrét feltételei vannak! Csak a maximum fél éves propolisz hat erőteljesen, egy évnél régebbi biztosan hatástalan, így próbáltam.
Másrészt ha a propolisz világos, viasz-szerű, akkor gyakorlatilag propolisszal szennyezett viaszt vettünk, nem fog hatni. Igen fontos a megbízható méhész!
A friss propoliszból készített tinktúra akár 2 évig is hatásos marad, de csak a 96 %-os alkohollal készített. A 70 fokos alkoholos kivonat csak gyengén enyhíti a fogfájást, mert nem oldja ki a fájdalmat csillapító hatóanyagokat teljes mértékben. Viszont sajnos a 96 %-os kivonat csak vízzel felhigítva (pl. egy kanálban) alkalmazható, mert az erős alkohol marja a száj nyálkahártyáját!
Mindezeket évtizedekkel ezelőtt tapasztaltam, mikor még úgy néztek a méhészek a propoliszt kereső vevőre, mint a marslakóra. Aztán jöttek a Romániában kinyomott magyar nyelvű, méhészeti termékekről szóló könyvek, majd a méhészek terjesztette gépelt, indigózott leírások a propolisz hatásairól, melyek néha komolyak, néha mulatságosak voltak.
Fontos! Méhészeti termékekre való és főleg propolisz allergia esetén TILOS a propoliszt alkalmazni! Kisgyermeknek, terhességnél szintén!

körömvirág

3. Körömvirág tinktúra

Helyileg ecsetelve vagy ezt tartalmazó vattával borogatva sokak szerint fogfájásra meglepően hatásos, bár ezt nem nagyon találom gyógynövényes könyvekben. Bioboltos és egykori biopiaci ismerőstől tudom, hogy sokan kifejezetten erre a célra keresték és hatását megerősítették.

szegfűszeg, szegfűszegfa, fogfájásra házi módszer

4. Szegfűszeg – legismertebb fogfájásra házi módszer

Unalomig ismert, szinte csak ezt szokták emlegetni. Nem szabad lebecsüli közismertsége miatt!
Kés fokával összetörve és a fájó fogat körbepakolva, vagy a lyukba téve egy-két órán belül enyhíteni vagy szüntetni szokta a fájdalmat.
Csak friss, jó minőségű szegfűszeget alkalmazzunk! Szánjunk rá néhány szemet arra, hogy egy pohár vízbe dobjuk! Ha egy idő után az aljára süllyed csak akkor alkalmazzuk!
Ha lebeg, pláne a víz felszínén marad, inkább dobjuk ki, mert hatástalan lesz! A szegfűszeg illóolaja víznél nehezebb, ez húzza le, ha már elillant belőle, akkor viszont lebeg.
A szegfűszeg illóolaj ugyanígy hat, bár van aki állítja, hogy maga a szegfűszeg sokkal hatásosabb.

akupresszúra

5. Akupresszúra

Sokszoros személyes tapasztalatom szerint az orr alatti, száj fölötti középső pontot igen erőteljesen, ujjbeggyel masszírozva elejét tudjuk venni a legtöbb kezdődő vagy enyhe fogfájásnak!
Ujjbegy alatt a behajlított hüvelykujjunk hegyes részével való erőteljes nyomásokat, csavarásokat értem.
A felső fogsor fogainál igen eredményes, az alsó fogsornál csak enyhén hat.
Aki tud az alsó fogsornál TAPASZTALT hatékony pontot, hozzászólásként leírhatja, megköszönjük.
Akupresszúrás és akupunktúrás könyvekből – pláne netről – senki ne idézze a számos szóba jöhető pontot, ilyen könyvünk nekünk is van, éppen elég.

Arábiai tömjénfa, fogfájásra házi módszer

6. Olibanum (tömjén gyanta)

A tömjén gyanta régi népi szer fogfájásra. Rendszerint a harangozótól kérték vagy vették ilyen célra a falvakban. Az én drága jó nagymamámról is sokat emlegették, hogy ha reggel tömjén illatra ébredtek, akkor már tudták, hogy fáj a foga. Sparhelton egy kanálban lágyítgatta a tömjént, hogy a foga mellé tudja tenni a fogfájása enyhítésére.
Csak alkalmanként szabad így használni, mert ínysorvadást okozhat!

kinin, kínafa, Cinchona, kininfa, jezsuitakéregfa

7. Kinin oldat

Egykori fogorvosi szaklapban ismertették, hogy a 8 %-os kinin oldat éppen olyan hatékonyan csillapítja a fogfájást, mint az akkoriban még ilyen célra helyileg alkalmazott 2 %-os kokain oldat.
(Házi Fogorvos 1907-1910-es számaiból származó jegyzetem)

8. Kétes szerek, a Kothe-féle fogvíz

A Kothe-féle fogvíz egykori reklámjai szerint igen nagy összeget – még 500 aranyat is! – ígértek annak, akinek ezen fogvíz használata után fáj a foga.
Megelőzésre, de főleg fogfájás esetén használták.
Természettudományi Közlöny, 1888., de veszélyes, mérgező összetevői miatt vagy 100 éve nincs forgalomban.
,,Hogy a fogad borbély fogója és minden fájdalom nélkül kiessék”
Bizony találunk ilyen, nagy reményeket keltő kommendálásokat egykori orvosló könyvekben, nem is egyet.
Most fejből legalább 3 egykori orvosló növény része és egyéb szer jut eszembe, erre a célra. Inkább nem ismertetném, mivel van amelyiknél biztosan látszik, hogy súlyos ínysorvadást okozva ,,hat”, bár több szer veszélytelennek és igen érdekes ajánlatnak tűnik.
De nézzünk sorokat egy orvostörténeti szaklapból is, ebben az érdekes témában:
,,A kínaiak nem ismerték a foghúzó fogót ! A fog környékét ….-el behintették, hogy a fog meglazuljon, aztán egy ék alakú szerszámmal kitolták a fogat. Az eljárás persze ennek ellenére fájdalmas és főleg hosszú időn át tartó volt, nem is veszélytelen, mert a ……. gyakran elhalást (nekrózis) okozott az állcsontban”
prof. Oravecz Pál: A fogorvoslás rövid története. Orvostörténeti Közlemények, 1958. 10-11.sz. 44-83.oldal, jegyzetem.
A szer nevét kipontoztam, mert méreg.
napraforgó, afrodiziákumok

9. Napfény – egy különleges házi módszer fogfájásra

Fogon lévő kisebb kezdődő lyukakat eltünteti.
Van ilyen, létezik ez? Nagyon mesének tűnik… pedig….
VAN ilyen, a NAPFÉNY!
Kanadában kísérlettel bizonyitották ezt, éppen 30 éve. Nem laboratóriumban, hanem iskolás gyerekeknél!
Feltételezik a D3 vitamin szerepét a dologban valamint azt, hogy a napfény hatására megnagyobbodott nyálmirigyek több nyálat termelve tisztábban tartják a szájüreget, mintegy ,,átsöpörve” és regenerálva azt.
Megjegyzem, hogy az igen gazdag hazai néprajzi anyagban is előfordul, igaz ritkán, hogy a fogbeteg napoztassa a száját, fogait. Azt is megjegyzem, hogy a hazai néprajzi irodalomban még vagy 50 másik háziszert ajánlanak fogászati problémákra.
Aki utána akar járni a lyukak eltüntetésének napfény által, itt találja:
Napoztassuk fogainkat! A Természet Világa 1991. 9. szám 411. oldal, referálás a New Scientist nyomán, valamint Richard Hobday Gyógyító Nap című könyvében is talál a témáról adatokat.

Végül ne felejtsük, hogy még maga Maria Treben is úgy ír valamelyik könyvében, hogy a fogorvos volt az egyetlen orvos, akit életében néhány alkalommal felkeresett!
Tehát ismételjük el a fenti figyelmeztetést:
Fogfájásra háziszert csak addig szabad alkalmazni, míg szenvedésünkkel eljutunk az első fogorvosig!
Mottó: Örülj ! Mosolyogj ! Hát élsz !

A szerző