Az Earl Grey keveréket második Earl Grey után nevezték el, aki az 1830-as évek brit miniszterelnöke volt.

Earl Grey az 1832-s Reformtörvény szerzője, aki állítólag (talán diplomáciai borravalóként) bergamottolajjal ízesített teafélét kapott ajándékba. A bergamottolaj egy jellegzetes délkelet-ázsiai citrusféléből nyert anyag. Sokfajta Earl Grey tea létezik (Lipton, Twinings, Fortnum&Mason, egészen a Harrods minőségűig). Rengeteg változata van forgalomban. A bergamott olajas teakeverékek közül ismerünk olyat, amely citrommal és sevilla-i naranccsal készül, bergamottolaj hozzáadásával (ún. Lady Grey tea). Néhány variáció elérhető jázminnal, valamint különböző virágok összetevőivel. Az ún. „Orosz” Earl Grey-t Franciaországban és Belgiumban árulják (Lipton).

Lássuk, hogy ez a közismert tea rendelkezik-e gyógyító erővel?

Először is elmondtuk, hogy a különféle bergamottolajat tartalmazó teák között óriási minőségbeli különbségek lehetnek.

Fekete

Hagyományosan a fekete teából készült teákat hívják Earl Grey-nek, azonban jobb teaboltokban fellelhető a zöld teából készített változat is. Ha már választhatunk, akkor inkább a zöld teát válasszuk, mely nagyobb gyógyerővel rendelkezik, mint a fekete társa. A zöld tea ugyanis a nem fermentált fekete tea, azaz kevesebb feldolgozáson esett át. Így az értékes kémiai összetevői változatlan formában maradnak meg benne.

Ömlesztett

Ha fekete teát választunk, részesítsük előnyben az ömlesztett változatot a filteressel szemben. A filteres teában ugyanis a gyengébb minőségű “maradvány” teákat teszik.

Minőség

A profi teaízlelők tudják, hogy mind a zöld tea, mind a fekete tea minősége széles skálán mozog. Legyen az akár ömlesztett, a nagyon olcsótól kezdve a méregdrágáig. A profi tea-ízlelők ugyanolyan nagy becsben vannak, mint a profi borszakértők! Tudnunk kell, hogy még a legolcsóbb zöld teák is rendelkeznek jótékony gyógyító, megelőző hatással. A jobb minőségű teák persze nagyobb tisztaságúak, valamint a gyógyerejük és az élvezeti értékük is magasabb.

Ha a bergamottolajat vesszük górcső alá, az Olaszországi Reggio tartományból származó olajok a legértékesebbek. De térjünk vissza az Earl Grey teához. Leszögezhetjük, hogy a jó minőségű zöld tea bergamott olajjal ízesítve igenis gyógyhatású!!!

A zöld tea antioxidáns, kiválóan semlegesíti a szabad gyököket. Étkezés közben kortyolgatva segíti az emésztést. Ha erősebb főzetet készítünk a zöld tea kiválóan alkalmazható akut hasmenés vagy krónikus emésztési zavarok esetén is. Egyes kutatások a zöld tea antikarcinogén (rák ellenes) és koleszterin csökkentő hatásáról is beszámolnak. Általánosságban stimuláló és frissítő hatású. A zöld tea gyógyító hatásáról bővebben itt olvashatsz: zöld tea.

A bergamott olaj fertőtlenítőszerként és izomgörcsök kezelésére használatos. Kiválóan alkalmazható tehát torokgyulladásra is. Enyhe fertőtlenítő hatása miatt borogatásként alkalmas nehezen gyógyuló sebek, műtéti hegek, sömörök, valamint pattanásos és túl zsíros bőr kezelésére is. Javítja a kedélyállapotot, oldja a félelmet. Serkenti az emésztést. A bergamott olaj gyógyító hatásáról (és az ellenjavallatokról) itt olvashatsz: bergamott.

Láthatjuk tehát, hogy az Earl Grey tea alkalmas gyógyászati célokra. Egyet azonban ebben az esetben se felejtsünk el: mértéktelen mennyiségben nem fogyasztható. Az ideális napi adagja maximum 1 liter. E fölött a bergamottolaj tartalma miatt izomgörcsöket okozhat!

Jó egészséget kívánunk!