A tavaszi kankalin gyógyhatása és annak alkalmazása komoly hagyományokon alapszik. A cikkben megismerkedhetünk a védett kankalin fajokkal, a növény felhasználható részeivel, a gyógyhatásaival és az ellenjavallatokkal.
A tavaszi kankalin elnevezései
Szent Péter kulcsa, kulcsvirág talán a legismertebb régi neve, melyet liturgikus pásztorbotot vagy kulcscsomót utánzó alakja miatt kapott. Egykor, mikor még elterjedten fogyasztották a köleskását, annak jellegzetes sárga színe után ,,kásavirág”-nak nevezték a hazai kankalin fajokat.
A tavaszi kankalin természetvédelme
A tavaszi kankalin (Primula veris) hazánkban nem védett növény, vagyis nem természetvédelmi és nem magántulajdonú területeken – a terület kezelőjének engedélyével és esetleges mennyiségi korlátozásával – szabadon gyűjthető.
Könnyen belátható azonban, hogy a virágzó növény gyökerestől való gyűjtésével egyetlen gyűjtő egyetlen szezonban képes egész domboldalakról kiirtani a kankalint.
Az utóbbi évtizedekben úgy látszik megoldódni a növény óvása, hogy ma már szinte csakis a virágot gyűjtetik, ami teljesen helyettesíti a gyökér drogot.
Így nem pusztul ki a növény és a hagyományos gyógyászati alkalmazás is fennmaradhat.
A többi hazai kankalin faj viszont védett növény, TILOS gyűjteni!
NEM gyógynövények a virágosoknál árult, főleg Kínából származó dísz kankalin fajok és fajták, ne keverjük azokkal!
A tavaszi kankalin felhasználható részei
A virágzatát gyűjtjük a hosszú virágszár nélkül. De ha kevés a növényünk, házilag a virágszárat is beleszedhetjük. Ugyanis minden része hasonló hatóanyagokat tartalmaz. Bár ezekben leggazdagabb a gyökere, de ugye a jövőnk miatt azt kíméljük.
A tavaszi kankalin gyógyhatása és hatóanyagai
Vezető hatóanyagok a szaponinjai.
A növényt ajánlott gumikesztyűben gyűjteni, mert egyáltalán nem ritka az allergizáló, bőrgyulladást okozó hatás, melyet egyrészt a csillószőrei okozhatnak, másrészt a fenolos vegyületei.
(A dísz Primula fajok érintése is okozhat bőrgyulladást!)
A tavaszi kankalin gyógyhatása
Köptető, szekréciót fokozó hatása jelentősebb minden más hatásánál!
Valaha még úgy tanították a gyógynövényismereti, drogista iskolában, hogy ez a hatása annyira erős, hogy ha tévedésből száraz köhögésre adják – ahol ugye bevonó szerre van szükség, nem pedig köptetőre – akkor a beteg garantáltan végigköhögi az éjszakát, ha még nem köhögött eléggé.
Túladagolva éppen ezért hányingert, hányást, hasmenést is okozhat a tea, mely hatást a szaponinok okoznak.
Másodrendű hatásai az agyi, keringési, idegrendszeri hatásai.
Szédülés, fejfájás, depresszió ellen valamint nyugtatóként régóta alkalmazzák a növényt. Újabban állatkísérletek szintjén igazolták véralvadást lassító valamint krónikus szívelégtelenség elleni hatását is.
Ezek csak másodrendű hatások és állatkísérletek szintjén, vagyis ezekre nem érdemes direkt használni!
A tavaszi kankalin adagolása és ellenjavallatai
Felnőtteknek 2 teáskanál virágdrog főzete az egyszeri adagja, melynek hatását késhegynyi szódabikarbóna hozzáadásával fokozhatunk. Lúgos közegben ugyanis több szaponin oldódik ki a teába.
Terhesség, szoptatás alatt valamint gyerekeknek NE adjuk ezt a teát ! Ugyan szólok még a gyermekgyógyászati alkalmazásról, de személy szerint kifejezetten ellenzem ezen alkalmazását! Ne adjuk gyereknek a nem kevés lehetséges allergizáló mellékhatása, hatása miatt!
Gyerekeknek annyi jó és biztonságos növényi készítmény van kerekedelmi forgalomban, ne kísértsük az Istent egy TALÁN nem biztonságos teával !
Néhány felhasználási lehetőség
Légúti betegségek
Légcsőhurut, hörghurut esetén jelentős köptető hatása miatt érdemes lehet alkalmazni, akár kertünkben is termeszteni. Akkor, mikor jól érezhetően van már bőven hurut, csak nem akar kijönni, no akkor eredményes, főleg csipetnyi szódabikarbónával főzve.
Ha viszont szárazon köhögünk, semmi hurut, akkor TILOS alkalmazni, mert csak még jobban megköhögtet a szekréciót fokozó hatása.
Az amerikai dr. James A. Duke szerint :,,Az E-bizottság /német/ egy-két teáskanálnyi szárított tavaszi kankalin virágot vagy egy teáskanálnyi szárított kankalin gyökeret ajánl légúti betegségek – gégegyulladás, hörghurut, megfázás és köhögés – gyógyítására.”
Gyermekgyógyászati alkalmazása
Heinz Schilcher professzor kitűnő gyerekgyógyászati könyvében legalább tizegynéhány helyen emlegeti a kankalin gyökér és virágzat kitűnő gyógyhatását.
Rácz Gábor professzor szintén ismerteti ilyen alkalmazását, sőt ! Még a csecsemőknek való adagolását is említi, mely szerint ebben a korban magából a teából is csak 1 (azaz egy) kávéskanállal lehet adagolni.
Ezen kitűnő szakemberek ajánlásáról szerényen azt gondolom, hogy könyvük megjelenése óta bizony eltelt 30 év.
Azóta folyamatosan csak növekedett a valamire allergiás gyerekek, betegek száma.
NINCS az a jótékony hatás, amelyért érdemes lenne egy sajnos feltehetően allergizáló növénnyel egy gyermek egészségét kockára tenni.
Csak felnőtt használja ezt az ősi gyógynövényt, az is csak a maga felelősségére !
Gasztronómia
A növény virágainak karotin és sárga flavonoid tartalma miatt a teát feltűnő módon sárgára színezi. Virágait ezért egykor desszertek színezésére használták.
A növény tavaszi, zsenge leveleit a spanyol és angol konyha is felhasználta saláta keverékek részeként.
A mottó: Örülj ! Mosolyogj ! Hát élsz !