A szöszös ökörfarkkóró (Verbascum phlomoides) egy igen kiváló gyógynövény.
Az ökörfarkkóró szedése
Az ökörfarkkóró virágait július és augusztus havában érdemes szedni. A szöszös ökörfarkkóró és nem lila porzós rokonai gyűjthetők, melyek éjjel nyílnak, délre már szirmaik fonnyadnak vagy részben becsukódnak.
A feltűnően erős reggeli virág nyílás miatt régebbi könyvek hajnali szedését javasolták. Mérések szerint viszont délelőtt 9-11 óra között legkedvezőbb a hatóanyag tartalma. Ezért ma ebben az időben gyűjtjük a csészéből kicsipegetett szirmokat.
Manapság levelét, herbáját is gyűjtik, ezek gyengébb minőségűek, de sokszor csak ezt kapni. Nagy munkaigénye miatt a szirmok gyűjtése egyre inkább drágul.
A gyógynövény tárolása
A gyorsan, napon szárított szirmok estére rendszerint meg is száradnak. Célszerű lehetőleg légmentesen tárolni, mert a cukortartalom miatt nedvszívó virág párás levegőben hamarosan kifakul.
Az ökörfarkkóró gyógyhatása
Az egész növény, de főleg a szirmai nagyon optimális mennyiségben tartalmazzák a két fő hatóanyagot, a nyálkát (kb. 4 %) és a szaponint (0,04 %), mely utóbbi ebben a mennyiségben még hatékony, de nem kell mellékhatásaitól tartani.
Bevonó és köptető hatásuknál fogva mindenféle köhögés házi enyhítésére alkalmas a teája, mely forrázással készül.
Egyéb gyógyhatásait és egyéb alkalmazásait igen hosszan lehetne sorolni, itt csak néhány érdekesebbet említek meg.
Mindenféle tüdőbetegség régi szere! Bevonó és köptető hatásán túl görcsoldó hatása is igazolt.
Forst Károly Frigyes orvos-füvesember minden tüdőteájában szerepelt! Asztma teája legfontosabb része volt! Antihisztamin-szerű hatását az 1970-es évek végén írták le. (Forrás: Herba Hungarica, 1981-82-es évfolyamából Verbascum phlomoides)
Virágszirmai teája de főleg az olajos kivonata fülfájás elterjedt régi, népi háziszere. Az olaj úgy készült, hogy a frissen szedett virágszirmokat befőttes üvegbe tették és leöntötték jó minőségű olajjal. 3-4 hétig napon érlelték, majd leszűrték. Csupán egy-két felmelegített cseppet tettek enyhén fájós fülbe.
Sokat emlegetett egykori rattifugus, azaz egér- és patkányriasztó szer. A kihúzgált egész növényt tették padlás, gabona tároló, de még malmok padlójára is, ahonnét a leírások szerint hatékonyan riasztotta a patkányokat, egereket.
Levele régi dohánypótszer, sőt olvastam valahol olyat is, hogy a füstjét belélegző kómás beteget kihozza a kómából.
Ezekhez csak egyetlen, a növénnyel szerzett tapasztalatomat szeretném megosztani.
Az biztos, hogy a növény rendkívül finom, szálló pora igen erőteljes tüsszentőszer lehetne. Tegnap szeleltem a picike kis magjait és egy fél óráig tüszköltem, pedig alig lett valamennyi magocska, és csak az orrom fújtam utána. Egyetlen más növénynél sem tapasztaltam ennyire irritáló hatást. Hogy aztán ettől vagy a füstjétől a kómás beteg felkel-e, azt mindenkinek a képzeletére bízom.
Halmaszlagként való alkalmazása is ismeretes. Főleg lila porzós rokona tartalmaz nagyon sok, főleg halakra mérgező szaponint. Emiatt nem szabad azt gyógyításra gyűjteni (Verbascum nigrum).
Szemölcs irtásra az ökörfarkkóró valaha olyan ismert és elterjedt volt, mint a ma erre egyetlenként (!) ismert vérehulló fecskefű. A reggeli, harmatos friss szirmokat pépessé nyomogatták, levét a szemölcsre cseppentették, a pépet pedig rátették, minél hosszabb időre. Gyakorta ismételni kellett, mely a fecskefűvel szemben a bőrre kerülve sem volt mérgező.
A mottó: Örülj! Mosolyogj! Hát élsz!
Forrás:
Gunda Béla: Ethnographica Carpathica. Bp. 1966. könyvének mérgező halászatról szóló hosszú fejezete volt…
