2021. február 18. csütörtök | dr Jung Andrea Az enyhe tél miatt az átlagosnál hetekkel korábban, akár már február végén elkezdődhet a jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény, a medvehagyma idei szezonja. A Mecsekerdő Zrt. közleménye szerint a társaság területein, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, saját felhasználásra a korábbi évekhez hasonlóan fejenként napi két kilogramm szedhető a vitamindús növényből. Amennyiben viszont valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. A kereskedelmi célú gyűjtésnél a Mecsekerdő által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, a 2021-es szezontól kezdve online árverésen. Az internetes aukció az Intergavel Aukciószervező Kft. közreműködésével február 8-15-e között zajlik. A közlemény szerint a Mecsekerdő számára kiemelten fontos a rábízott erdők természeti értékeinek megőrzése. Ezért minden évben külön egyeztet a természetvédelmi hatósággal és a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel, akikkel közösen kíméleti területeket jelölnek ki a medvehagyma számára. Mindez a növényállomány regenerálódását szolgálja, ugyanis ezeken a helyeken, illetve a fokozottan védett területeken kereskedelmi célú gyűjtésre egyáltalán nincs lehetőség. A medvehagyma jellemzői A medvehagyma igen népszerű növény tavasszal. Nevét onnan kapta, hogy a hagyomány szerint amikor a medvék felkelnek téli álmukból, akkor először ezt a növényt keresik meg. A medvehagyma ugyanis a medvék gyomrát, beleit és vérüket megtisztítja a nagy téli álom után. Régi magyar neve: sásihagyma, poszhagyma, vagy vadfokhagyma. A levelei élénk züldek, fényesek, hosszúnyelűek, lándzsa alakúak. Nagyon hasonlítanak a gyöngyvirág levelére, de a gyöngyvirágnak nincsen jellegzetes hagymaszaga. Vigyázat! A gyöngyvirág mérgező növény! Könnyen összekeverhető a medvehagymával! Sima, világoszöld szára két levél közt hozza virággömbjét. Az ernyős virágzatban csillagszerű kis liliomvirágok helyezkednek el. A medvehagyma csak humuszban gazdag, árnyékos ligeterdőkben, források mentén, nálunk főleg bükkösökben a hegyvidéken terem. Erőteljes fokhagymaillatát már messziről megérezni, így kapta a vadfokhagyma nevet. Milyen gyógyhatásokkal rendelkezik a medvehagyma? A medvehagyma tulajdonságai megegyeznek a fokhagymáéval, de gyógyereje annál sokkal nagyobb. Így különösen az alábbi panaszok esetén segít: tavaszi salaktalanítás krónikus bőrbajok vértisztító szere gyomor- és bélpanaszok magas vérnyomás érelmeszesedés epe- és tüdőbetegségek bélhurut felfúvódás étvágytalanság bélféreg görcs légcsőhurut asztma vérszegénység vértisztítás vízhajtás féreghajtó hatású, kihajtja még az orsógilisztát is! További gyógyhatások: Régebben járványok idején is használatos volt, mint fertőtlenítő szer. Fogyasztása enyhíti a gyomor okozta szívzavarokat és az álmatlanságot, valamint az artériák elmeszesedéséből vagy magas vérnyomásból eredő panaszokat, de a magas vérnyomás lassan szűnik meg. A belőle készített bor csodálatos orvosság a mellkasi gyulladás miatti nehézlégzésre. Idült köhögésre is jó, mert oldódik a váladék és ezzel szűnik a légszomj. Az idős korban olyan gyakori tüdőkór és vízkór esetében is alkalmas gyógyétel. A svájci természetgyógyász Künzle szerint az egész testet megtisztítja, kihajtja belőle a megrekedt, kóros anyagokat, egészségessé teszi a vért. Az örökké betegeskedő embereknek, a sömörös, pattanásos, korpázó arcbőrűeknek, a reumásoknak és a görvélykórosoknak szinte aranyat érő gyógyszere. Forrás: MTI Kiss enikő: Gyógynövény ABC A szerző dr Jung Andrea See author's posts