2022. május 2. hétfő | Kovács Péter Zoltán Kövirózsa: milyen jellemzői, gyógyhatásai vannak? Kövirózsa történetek A képen látható kövirózsát (Sempervivum tectorum) még a nagyapám hozta a hollókői vár romos faláról, az 1930-as években. Akkor még nem volt védett, mint ahogy ma védett minden vadon élő példánya. Emberöltőn át egy nógrádszakali kőkerítés tetejét díszítette tízmétereken át. Onnét tinédzser koromban vittem a pestszentimrei kertünkbe. Végül ide került aztán Szécsénybe, kb. 20 éve. A kövirózsa, a túlélő művész A kövirózsa (Sempervivum sp.) minden napfényes helyen megél. Évtizedekkel ezelőtt Budapesten az Ó utcában gázrobbanás döntött félig romba egy lakóházat. Évtizeden át gazdátlan kísértet-házként állt, én pedig gyakorta haladtam el mellette. Mindig megnéztem az első emeleti növényekkel telezsúfolt erkélyt, hogy bírják a növények? Már az első évben kiszáradtak az egynyári növények, majd a nagy földlabdás muskátlik, aztán a dézsás tuják. Évekig bírták a törpecserjék, talán erika és valamelyik kakukkfű lehetett. Sok év után adta meg magát a falra kúszó borostyán. Közel 10 év után csak három versenyző maradt: a bablevelű varjúháj, egy fűféle és a kövirózsa. Elment a fűféle, aztán elment a varjúháj és mikor végre lebontották az épületet, csak a kövirózsa virult egy ládából fél méterre lenyúló ,,szőnyeget” képezve. Persze régen észrevették már ezt a mindent túlélő képességét. Zsúptetős házakra ültették, hiszen mindent kibír, talán a villámcsapást is. Akkor pedig a villám úgysem fog odacsapni. Szerepe a népi gyógyításban Hasonló volt a helyzet a népi gyógyításban is. Idősebbek az öregedő bőrön előforduló bajok és elváltozások kezelésére használták – mint Indiában az aloe nedvét. Fiatal lányok pedig pattanások ellen, szépítkezésére, bőrmegújításra. Azóta persze nagyot fordult a világ és növényünk számos gyógyhatását tudományosan is igazolták. Aki pedig nem hiszi, az járjon utána. Mottó: Örülj ! Mosolyogj ! Hát élsz ! KATTINTS IDE A KÖVIRÓZSA BŐVEBB LEÍRÁSÁÉRT! A szerző Kovács Péter Zoltán See author's posts