Fenyő toboz, a lucfenyő éke. Gondolnád, hogy még egészséges is?

 

Ahol a lucfenyő az úr – Székelyföld

A székelyföldi kalandozások még mindig vibráló emlékként élnek, az ottani ízek és az életérzés feledhetetlen.

A letörhetetlen életszeretet, a székelyek túlélési ösztöne nem mérhető az anyaországi viszonyokhoz.

Amikor a semmiből is várat tudnak (mert lehet) építeni, miközben helyenként körbe veszi őket a mély szegénység: jóval soványabb föld, viszontagságos körülmények, s lucfenyő mindenhol, ahová a szem ellát.

Talán pont ez késztette magyar testvéreinket arra, hogy abből gazdálkodjanak, ami van.

Ezért pityókás a kenyér – ami megjegyzem, attól még ezerszer finomabb akármelyik itthoninál -, ezért olyan gazdag a gyógynövény kultúrájuk és ezért készítenek mindent is lucfenyőből.

Parajdon végig nézhettem, ahogyan az ásványokkal „szennyezett”, lágy ízű, egészséges kősót egyenesen a bányából kismillió féle módon adják el, mi szem szájnak ingere: fürdősóként, arcradírként, testradírként, mozsárba töltve, étkezési és ipari célokra, festett sóként, fűszersóként, sólámpaként és még sorolhatnám órákig.

Ott jött szembe velem többek között az addig ismeretlen lucfenyő rügylekvár, amit egy helyi asszony készít pici cukorral és citrommal kézműves módon (és ami szintén ellenállhatatlan ízű).

A magasabban fekvő településeken, vagyis gyakorlatilag mindenhol, ahol csak székelyek vagy csángók (ergo magyarok) laknak, a lucfenyő tisztelt, egyfajta szent növény.

Az volt itt is egy ideig, de ez a hagyomány az anyaországban megfakult, bár a lucfenyő nélkül elképzelhetetlen volt minden magyar udvar.

 

A lucfenyőről

Az ültetése a hosszú magyar parasztház bejáratával szemben történt, hogy a házból éppen kilépő tekintete elsőként azt lássa, s emlékezzen: ez az istenfa.

A halhatatlan, a változatlan, az örök – minden, amit a természetfeletti képvisel. A lucfenyő szakrális szimbólum. Nem olyan értelemben, mint a diófa – mert a nélkül sincs magyar udvar, jelentésük az ember számára bár nagyon hasonló, mégis más valahogy a fenyőé.

Amíg a dió egyértelműen a férfi istenséget képviseli a római rítusú ortodoxia előtti ősvallás szemszögében.

A fenyő a nemtelen, kortalan, megfoghatatlan, éteri, felfelé mutató, valóban egy, igaz, mindenható istenséget, aki örökké ugyan az.

A lucfenyő szinte alig változik az évszakokkal, bár tavasszal kicsit megtoldja önmagát.

Május közepéig az ágainak fiatal hajtásai, rügyei szedhetők: ebből csodás roboráló, felső-légúti megbetegedéseket orvosló, általános immunstimuláns szirup készíthető a már jól ismert módon.

Egy 5 literes üvegbe egy réteg rügy, egy réteg cukor, egy réteg rügy, egy réteg cukor, stb., amíg az üveg tetejéhez nem érünk. Ez hőkezelés nélkül (ami alatt lángot értek) valóban megtartja gyógyerejét, ha napon olvadozik min. 6-8 hétig, vagy amíg a cukor végleg el nem olvad.

Azonban nem csak szirup, vagy szörp készíthető a fenyő rügyeiből, egyéb módon is felhasználható a konyhában.

Ugyan ezen a módon elkészíthető a következő székely különlegesség: a vérvörös lucfenyő tobozrügy szirup.

Hasonló hatásokkal bír, bár enyhébb, könnyedebb aromájú – a gyerekek szívesebben fogyasztják. Elkészítési módja megegyezik az ágrügyek elkészítési módjával, s hasonló hatásokkal bír, bár enyhébb, könnyedebb aromájú, s a gyerekek szívesebben fogyasztják. Ha nem kívánjuk megőrizni gyógyerejét, egyszerűen felfőzhető kevés vízzel és cukorral, s hagyományos, világosabb színű szörp lesz belőle.

Élvezeti értéke szintén nem elhanyagolható.

Lucfenyő – fenyő toboz rügy szirup/szörp

fenyő toboz, fenyő, fenyő toboz szirup, szirup

A tobozrügyeket 1-1.5 cm-es nagyságukban szükséges gyűjteni, amikor színük vörösesre vált, méretük nagyjából egy kisujj utolsó ujjpercéhez közelít.

Nem szárítandók a cukorba rétegezés előtt, és nem szükséges őket előtte lemosni.

A tobozrügyek megjelenése kifejezett ritkaság: egy méretes, öreg fa 3-4 évente csak egyszer nevel ki új rügyeket, amelyek lassan nőnek és elég körülményes, hosszadalmas a gyűjtésük.

Az 5 literes üvegbe kevesebb mint másfél kg cukor ment, meg a rügyek.

A fenyő toboz nevelője, a lucfenyő

A lucfenyő minden része hasznos és egészséges.

Gyantája nyílt sebekre is kenhető. Nagyon gyorsan begyógyítja a legdurvább sebeket is.

Erdőben barangolva talán szembejött már egy érdekesen, föld közelében, vagy derékmagasságban lefejtett kérgű, megtépázottnak tűnő lucfenyő. Az ilyen látványnál szerencsésebb minél gyorsabban távozni a helyszínről. Megeshet, hogy valahol a közelben egy 300 kilós vadkan tanyázik, aki előszeretettel dörgölgeti a varacskait a rücskös kérgű, gyógyhatású gyantát ontó fához. Ő is tudja, hogy a gyanta erős fertőtlenítő, sebösszehúzó, gyulladáscsökkentő és gennyesedést gátló tulajdonságokkal rendelkezik. Erősebb, mint a legtöbb sebgyógyításra használt gyógynövény, s az orbáncfűvel ellentétben kerülhet még vérző, friss sebre is. Az erdő legtöbb állata, amelyik eljut a fához, használja ezt a segítő tulajdonságát.

A székely és csángó otthonok hagyományosan fenyőfából készülnek, elsősorban lucfenyőből.

Remélem, hogy sokáig része lehet a magyarság életének a halhatatlanság bálványa, amely összeköti a hegyekben élő embereket – a magyar istenfa, a lucfenyő.

 

KATTINTS IDE A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!