ÚJ ESEMÉNY FELTÖLTÉSE

Egy nap az erdővel – természetkapcsolat program a Bükkben

erdőterápia a Bükkben, Berczik Ágnes, Dél-Bükk, gyógynövény túra

Esemény dátuma:

2022. július 3. vasárnap

Esemény időpontja:

10:00

Esemény helyszíne:

Jávorkút

Az erdőterápiában az erdő a terapeuta.

Ha kíváncsi vagy hogy is működik ez a tudományosan nagyon jól megalapozott módszer, gyere, tarts velünk!

Ennek a napnak a fókuszában az áll, hogy bármi sietség nélkül időt adunk magunknak a természetben lenni.

Maga a program három részből épül fel.

Először megérkezünk, ráhangolódunk a tájra, a “hely szellemére”.

Megyünk is néhány kilométert, amikor lehet beszélgetni, kötetlenül, ismerkedni, vagy csak csodálni a környezetünket.

Ezt követi egy erdőfürdő program egy érintetlen, kevéssé látogatott helyen, amikor minden érzékünkkel ráhangolódunk a tájra, új perspektívából nézünk rá a környezetünkre – és talán magunkra is.

Itt nem fogunk gyalogolni, hacsak nem a belső ösvényeinken.

Feltöltekezve az erdő energiájával, fizikailag talán kellemesen elfáradva, de szellemileg felfrissülve a harmadik, levezető, visszasétáló szakasz után érkezünk meg a kiindulási ill. végpontunkra.

 

 

KATTINTS IDE A TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT!

Az esemény lejárt

Esemény helyszíne:

  • Jávorkút
  • Jávorkút
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • Magyarország

Részletek

  • 2022. július 3. vasárnap 10:00 - 18:00
Esemény megosztása
MENTÉS A NAPTÁRAMBA
ÚJ ESEMÉNY FELTÖLTÉSE