Tüsszentőpor - az egykor volt házi szer

Tüsszentőpor az a szer, amit régen többféle betegségnél, vagy akár a vicc kedvéért is bevetettek gyógyítók, vagy csíntalan gyermekek és felnőttek.

Gyerekkoromban még iskolai tréfa volt egy szövet zsebkendőre kevéske porrá tört citrompótlót szórni (egyszerű tüsszentőpor) és valakivel ezt jól megszagoltatni. Mikor nagyot szippantott belőle (bele kellett jutni az orrba a pornak) akkor hatalmasakat tüsszentett az áldozat.

Sokkal régebben az unka békákat használták a gyerekek. Nagyon elterjedt volt ez a béka még az én gyerekkoromban is. Ma már ritka, védett állat!

Szóval 3-4 unka békát fogtak, beletették egy szövet zsebkendőből formált zacskóba, összerázták őket.

Ekkor a békák védekező, mérgező bőrnedvet engedtek, mely igen irritáló illatú volt.

Akivel csak megszagoltatták a zacskót, hatalmasakat kellett tüsszentenie utána.

Patikákban jelenleg is közismert dolog, hogy a szalicilsav kimérését ritkán lehet megúszni orrcsavaró tüsszentés nélkül.

Tüsszentőpor gyógyítási célra

Gyógyító célú tüsszentőporokat évszázadokon keresztül készítettek. Mára viszont már az emlékezetből is eltűntek.

De miből is készültek a tüsszentőporok és mire használták azokat ?

Miből készült a tüsszentőpor?

Legfőképpen patikában könnyen elérhető, vagy más, kéznél lévő növényi anyagokból készültek.
Ilyenek voltak a tubák (pordohány), fehér zászpa gyökér, gyöngyvirág levél, bors, kapotnyak gyöktörzs, hunyor (Helleborus) gyökér, pemetefű és ökörfarkkóró növény.

A pordohányt, vagyis a tubákot valamikor elterjedten használták és megfigyelték, hogy ha gyakorlatlan, nem dohányzó szippantja fel, bizony heves tüsszögést vált ki.

A fehér zászpa gyökértörzs volt a leghatékonyabb tüsszentőszer.

Sokszor akár súlyos orrvérzésig fokozódó tüsszögést okozott, sőt felszívódva mérgezést is. Ezért legelsőnek ennek alkalmazását tiltották be, utána a szintén erősen mérgező gyöngyvirágot.

A pemetefű és az ökörfarkkóró porának rendkívüli irritáló hatását magam is sokszor tapasztaltam.

Magvaik szelelésénél a finom por bizony hosszabb ideig csavargatja, irritálja az ember orrát, akárhogy is kerüli a beszippantását.

A kapotnyak maradt meg legtovább, mint viszonylag biztonságos és igen hatékony tüsszentőpor. Számos egyéb érdekes hatása miatt amúgy is elterjedten alkalmazták mint irritáló házi szert.

Ilyen volt például részegség elleni, valamint italról leszoktató alkalmazása. Hatásának titka mindössze az volt, hogy alkoholos kivonata erősen hánytatott.
Ha részeggel itatták, kihányta magát. Ha leszoktatásra használták, alkoholos italba keverve szintén hányást csinált és így egy idő után undort váltott ki magától az italtól is.
Rákkeltő azaron tartalma miatt régen kikopott a gyógynövények közül. Aki beviszi a kertjébe, tőosztáskor szagolja meg az eltörött gyökerét, érezni fogja markáns, erősen orrcsavaró illatát.

Bajok, betegségek, amelyek ellen tüsszentőport alkalmaztak

Fejfájás, melankólia, hurutos megfázás, vesekő.
Fejfájás elleni alkalmazása régi orvosi tévedésből származott, így hatása erre biztosan nincsen. Azt hitték egykor, hogy a rossz gyomorból felszálló pára, vagy a fejbe felmászó fülbemászók okozzák a fejfájást, és gyakorlatilag ezek kihajtására alkalmaztak tüsszentőport, hiába.
Melankólia elleni alkalmazása talán hatott. Annyira biztosan, mint egy jó hashajtó, vagy egy pofon.
Hurutos megfázás ellen nyilván nem volt rossz egy tüsszentőszer. Legalább valamennyi váladékot kihozott, bár sajnos nem eleget.
Vesekő (egykori kifejezéssel kólika, aréna) elleni alkalmazása ma is megállná a helyét, ha van remény a méret miatt a távozásra. Hiszen egy pár jó nagy tüsszentés az izmok összehúzódásával és elernyesztésével talán megmozdíthatja azt. Sajnos nem jobban mint egy lépcsőn járás, vagy ahogy Pesten ajánlják, egy jó rázós trolin való utazás.
Végül említsük meg, hogy a tüsszentőpor alkalmazását egykor tiltották terhesség idején, sérves betegnek, valamint gutaütésre való hajlam esetén.

Összefoglalva tehát betegségek ellen a tüsszentőpor annyit hat, mint sok más túl gyenge házi szer, vagyis ,,ártani nem használ”.