Székelyföldi kirándulás, újabb hihetetlen látnivalók.

 

Székelyföldi kirándulás 3. – egy újabb kaland

A székely ember a legtündéribb lokálpatrióta. Azt eszi, amit megtermel, azt issza, amit lefőzet és attól gyógyul, ami körülveszi. Minden jó, ami az övé, még a viccben sem ismer tréfát.

„Bátyám, mondja kend, ivott már jó pálinkát?
Ittam én.
És ivott már rossz pálinkát es?
Ittam…
S az milyen volt?
Jó.”

Ugyan olyanok, mint a himalájai serpák, akik szandálban és papucsban is felviszik a kirándulót a hegyre, és semmi pénzért el nem hagynák az ő szent otthonukat.

Akárhová veti a székelyt a sors, szíve örökké visszarántja a vadvirágos hegyekbe, a sós ízű borvizekhez, madarak, mókusok, szarvasok, medvék közé, álmai kristálytiszta Havasaiba.

Ahol a patakok folyékony gyémántként csörgedeznek, kanyarognak völgyes tisztásokon és fenyves erdőszéleken, ott a lelke megnyugszik, s mindegy már, mitől kell féljen: bármivel bátran szembenéz.

Bálványos

 

székelyföldi túra

 

A székelyföldi utazásnak része volt a Bálványossal szembenéző domb megmászása.

A húsvéti, enyhén mértéktelen eszem-iszomnak a kiizzadása, a lélek mellett testmozgás.

Meglepetés volt az oda vezető út is, mint ahogyan a cél is, ahová az út elérkeztetett. Az erdő nagyrészt friss volt és még lombhullató, nagyon sűrű, egyáltalán nem járt és ezért átláthatatlan.

Igyekeztünk viszonylag egyenes irányban felfelé törekedni, bár a fiatal fák hajtásai bele-bele akadtak a hajunkba és a ruhánkba, vagy a felszerelésünkbe.

Csak inni álltunk volna meg, de az emelkedő egyre meredekebb lett és a 2/3-tól már csak négykézláb tudtunk haladni, mint a pókok. Tapasztaltabb erdőjáróként is sok volt ez így egyszerre: negyed óránként éreztem, meg kell pihennem, mert már minden testnyílásomon vettem a levegőt.

Elszánt lendület hajtott minket fölfelé, meg a túravezető ígérgetése, hogy már nincs sok hátra, ki kell bírni, majdnem a csúcson vagyunk.

Hát nem voltunk. Egyszer csak ritkásabbá vált az erdő: öregebb, termetesebb fák következtek, látható ösvényekkel – vadállatok útvonalai, ekkor megszólal a túravezető:

„Ennek a kaptatónak sose lesz vége?”

Nem voltunk túl messze. A viharban gyökerestől kifordított fákat megkerülve végre fölértünk a hegytetőre, ahol mohás, avaros sziklákra ültünk, hogy gyönyörködjünk a szemközti tájban. Ebből a magasságból pont ráláttunk a bálványosi várromra és az alattunk lévő buja, éledező erdőre.

Sehol sem érzem magam annyira jól, mint a fák között, messze az emberektől, messze a civilizációtól. A fák társaságában, nincs bennük semmi emberi, ők a pőre természet tükrei.

„Egyek vagyunk a fával.

A fával, a fűvel, a mohával és a levelekkel.

Ugyan olyan élő, mint te és én.

Ezért ha erdőbe mész, mindig ölelj meg egy fát, mert az is örömmel magához fogad.”

Fáradtsággal teli a székelyföldi kirándulás

A pihenő után a tűlevelűekhez kapaszkodtunk fel.

Keskeny, de járható ösvény vezetett át hozzájuk a gerinc mentén, ahol gyógynövények sűrű perzsaszőnyege borított mindent. Itt-ott kúszó vadszeder kapott oda a lábunkhoz, ami alól szerényen befigyeltek a tüdőfüvek.

Az erdő illata megváltozott: a sűrű fenyves földes-gyantás aromája belengte a teret. Az ösvény eltűnése a lábaim alól aggodalommal töltött el. Ereszkedtünk, de nem tudtam, hová – megint sűrű és árnyékos lett az erdő, nyomasztott a homálya, s hogy láthatóan nem jár erre egy lélek sem a dagonya lápokat kiélvező vaddisznókon kívül. „Boszorkány tanyára vezetsz-e?” Azzal nyugtattam magam, hogy ha medve jön szembe, úgyis meghalunk, tehát nincs mitől félni. A tekintetemmel a vadvirágokat próbáltam azonosítani, nem lemaradni nagyon a többiektől. Ha nem figyelünk, hirtelen veszélyessé is válhat a székelyföldi kirándulás.

Egy meredek lejtő után hirtelen valami bugyogó susmorgás csapott meg, ami biztosan nem állat hangja lehetett, attól sokkal távolibb, hullámzóbb, ismeretlenebb hangzású volt. Inkább morajlás. A túravezetőnk szerint megérkeztünk, már csak innen kell leereszkedni. Az innen egy konkrét szakadék széle volt, amely ugyan avarral borított, de az avar rétegződéséből látszott, olyan meredek, hogy csak csúszva juthatunk a végébe. A maroknyi törzsű bükkfák pont megfelelő távolságokban segítették a lejutást.

A szakadék egy rejtett odújából sanda rókaszempár világított  kérdőn: „hol jártok itt, ahol a madár se jár?”.

 

Csiszár – fürdő

 

székelyföldi fürdő

Ahol a talaj kiegyenesedett, előbukkant a susogó morajlás forrása: a Csiszár-fürdő. Az erdő kellős közepén egy hangulatos, fából készült, utacskákkal és apró medencékkel kiépített, avarral szegélyezett székely SPA, amely a talajból feltörő, erősen kénes, ásványos forrásokat a modern ember számára élvezhető környezetbe csomagolva adja át.

A fürdő minden medencéje aktív „gejzír”, amelynek vize olyan penetráns szagú, mint a folyékony szellentés, de annál jobbat tesz. Gyógyhatású medencéket találtunk visszeres panaszok gyógyítására, bőrbetegségekre, reumás fájdalmak kezelésére stb.

székelyföldi gyógyvíz

A medencék vizei nyáridőben is csak 16-18 fokig melegszenek, télen pedig 4-5 fokosak, de mindig egyformán bugyognak. Van agyagos-sárgás színű és világos hamuszürke is.

Az erdei, nyílt szanatóriumban helyet kapott még egy mofetta – ennek nagy ismerője elsősorban Sztojalovszky Gábor. A hideg vizektől átfagyott testű gyógyulónak meleg vizes dézsák és fafűtéses kályhával ellátott mesebeli szauna – házikók is a rendelkezésére állnak. Már önmagában a környezet is megrendítően gyönyörű volt, ki ne akarna ilyen látvánnyal körülvéve gyógyulni? A fürdő kialakítása teljesen a természetesen feltörő források köré lett kiépítve, de az egymástól néhány méterre elhelyezkedő medencék közötti ösvények mohákkal és tűlevelekkel borított, sehol semmi aszfalt vagy beton, a hegyoldalakat tavasszal kucsmagomba és vadvirágok díszítik, nyáron keserű gomba és rókagomba van, áfonyás bokrok sűrűje figyel a magasból és fenyő mindenfelé, mindez az erdő kellős közepén.

székelyföld

Székely vendégszeretet

A fürdőt egy idős székely szállásadó őrizte, akivel hosszasan elbeszélgettünk a fürdő történelméről, a névadó család történetéről és a gyógyvizek hatásairól.

Mindannyian szimpatikusak lettünk neki és felajánlotta segítségét a következő kiránduláshoz, forduljunk hozzá bizalommal, és szívesen lát a szállásán, mert a maci az erdőben napnyugta után van elemében, s addigra, mire hazafelé vettük az irányt, már be is esteledett.

Nem engedett el minket bátorsághozó pálinka nélkül, hogy az ismeretségünkre ne igyunk áldomást.

Másfél dl-es pohárba kaptam az 52 fokos házi körte pálinkát, ami visszautasíthatatlan, mert puhány, aki nem issza meg, a házigazdát pedig egyébként sem lehet megsérteni.

Elmondtam az áldást, amit egy másik székelytől tanultam:

„Egyet iszik a gyütt-ment, kettőt a kódus, hármat meg a rendes ember!”

Az út hátralevő részében két oldalról támogatva tudtam csak közlekedni.

Ha megkóstolnál valamit, ami szintén a székelyföldről származik, próbáld ki a fenyőrügy-toboz szirupot!

Isten áldja Székelyföldet, „bort, búzát, békességet”!

A szerző


A Naturportal Magazin azért jött létre, hogy az embereket tanítsa, edukálja egy értékesebb, EGÉSZ-ségesebb ÉLET-re.

Jelenleg az ország egyik legnagyobb online természetgyógyászati-gyógynövényes magazinja lettünk.

Támogatóink nélkül nem tehetnénk meg, hogy minden nap friss cikkekkel, tartalommal jelenjünk meg és hogy folyamatosan hozzunk létre újabb és újabb fejlesztéseket (pl. keresőket) a weboldalon.

Minden (a honlap teljes felülete, Podcast műsorok, YouTube csatorna, Spotify csatorna) ingyenesen elérhető a számodra.

Néhány ezer forint támogatás ½ cikk és 1/10 kereső létrehozására elég.

Ha szeretnéd a munkánkat támogatni kattints az alábbi gombra!