A szappanfű, vagy más néven tajtékzó szappanfű régi gyógy- és haszonnövény.
Mindenki láthatta már az utak mentén. Hívják fehér szegfűnek, habzófűnek, tajtékzófűnek, vörös szappangyökérnek.
A két kötetes Magyar gyógynövények (Budapest, 1948.) még ,,tajtékzó szappanfű” néven tárgyalja.
Azért ,,tajtékzó”, mert minden része vízzel eldörzsölve erőteljesen habzik – régiesen ,,tajtékzik”, mint a ló – , de legjobban a gyökere.
A latin Saponaria officinalis neve is a latin sapo=szappan szóból ered, az officinalis (hivatalos) pedig az egykori gyógyszerkönyvben szereplésre, orvosló szerként való elfogadásra utal.
A szappanfű gyógyhatása
Pedig növényünk mindig is megbízhatatlan gyógynövény volt önmagában alkalmazva! Hiszen ugyan gyökere köptető hatású, de hamar hasmenést és hányást csinál, sőt nagyobb adag súlyos gyomor- és bélgyulladást is kiválthat!
Hogy akkor miért gyógynövény? Hát mert hozzáértéssel alkalmazva meg lehet szelídíteni.
Valaha KIZÁRÓLAG keverék csekély részeként alkalmazták biztonsággal, ugyanis picike mennyiségekben javíthatja más hatóanyagok felszívódását. Ez olyannyira igaz, hogy emberöltővel ezelőtt állatkísérletekkel igazolták, hogy szaponin tartalma kenőcsökben fokozza pl. az atropin bőrről való felszívódását.
Egyéb hasznosítási módjai
Ma már sokkal érdekesebb kíméletes, ,,bio” mosószerként való alkalmazása, mely szintén nem mondható túlságosan ismertnek. Inkább csak restaurátorok használják régi ruhák tisztítására a gyökér kivonatát.
Pedig Barra István 1841-ben remekül összefoglalta ilyetén hasznait:
,,A tajtékzó szappanfűnek a leveleiben és gyökerében nagy mennyiségű keserű, szappan sajátságú, vízbeni dörzsölés közben bőven tajtékzó anyag rejtedzik, mely a zsíros fótokat és motskokat a gyapjúból és akármely szövetből kiveszi, ennélfogva szintúgy mint a dercefű (Gypsophylla paniculata) szappan gyanánt használható, ezt a tajtékzó anyagot a savak éppen nem, a lúgsók pedig csak kis mértékben változtathatják. Ez a növény a legsilányabb homokon és legsoványabb agyag földekben is megél, melynél fogva a szappan gyárokban remek hasznokat tészen.”
Szintén Barra István említi (Növénytan, Pest, 1841) kertekben való ültetését, hiszen vágott virágként vázákba tették erős, igen kellemes illata és hosszan tartó virágzása miatt.
Gyerekkoromban még magam is láttam kertekben, igaz ez emberöltővel ezelőtt volt. Ma már dísznövényként lenézik.
Ez az illatos és pompás virág, mely nem véletlenül a szegfüvekkel rokon (Caryophyllaceae), szaponin felhalmozásával remek kis védekező mechanizmust fejlesztett ki más növények távoltartására. Figyeljék csak meg, hogy ez a növény mindig kisebb-nagyobb foltokban él, sohasem szálanként!
Sosem fogom elfelejteni, mikor évtizedekkel ezelőtt Ecser-Maglód térségében útépítés miatt sok éve parlagon hagyott földeken selyemkóró tengert láttam. Látóhatárig, kilométereken át ,,dühöngött” ez az pompás, de átkozott növény, elnyomva minden más élőt.
Tudtam, hogy gyökere méterekre hatol, több mélyszántás sem tudja majd kiirtani. Nagy döbbenetemre ebben a ,,tengerben” sétálva itt-ott szappangyökér foltokat láttam! Ez volt az egyetlen növény, mely a szaponinja miatt képes volt a harcot felvenni ezzel az özönnövénnyel.
És a mottó: Örülj ! Mosolyogj ! Hát élsz !
Fotók: A képek Szécsény és Pősténypuszta között, az út mellett készültek.
