Ősi szimbólumok – növényi ornamentika – mind a természetből?

Az ősi szimbólumok olyan archaikus jelképek, melyek a természettel szimbiózisban élő ember számára mégis a természeten túlmutató, természetfeletti jelentés tartalommal bírtak.

Következtetéseim nem mindig azonosak a hivatalos álláspontokkal.

Azt hiszem mindenki előtt ismert az ősi szimbólumok közül az a kínai szimbólum, a jin-jang ábrázolás, ha máshonnét nem, akkor a terjedő feng-shui divatból.

Ma egy hullámvonallal kétfelé osztott körrel ábrázolják, melynek egyik fele fekete, a másik fehér.

Eredetileg színekkel festették, leggyakrabban a kék és piros színnel, a vizet és a tüzet szimbolizálva, majd a nyomtatás elterjedése óta egyszerűsítették fehérre és feketére.

Jelentése számtalan: hatalmas irodalma van, nem is érdemes belemenni, hanem emeljük ki a lényeget.

A jel a polaritás világát ábrázolja egyetlen szimbólummal!

A létet és nemlétet, az életet és a halált, a férfit és a nőt. Egy szóval az ellentétek, a pólusok világát. A jóga kifejezésével élve a Természetet.

De honnét eredhet ez az ábrázolás, ez az ornamentika?

Sok évvel ezelőtt az 1.300 taxont elérő gyógy-és haszonnövény maggyűjteményem volt egy külön hűtőben.

Akkoriban felkeltette az érdeklődésemet egy különös növény, az Abrus precatorius, melyet magyarul olvasóbokor, páternoszter-bokor, miatyánkcserje, imádkozó bokor, időjós bokor neveken emlegetnek.

Mikor az első magokat megkaptam, rögtön a szemembe ötlött, hogy mekkora a hasonlóság a mag és a jin-jang ábrázolás között! Csak itt a magokon lévő hullámvonal vörös és fekete színre választja szét a két oldalt.

Abban az időben az antikváriumban Hieronymus Bosch albumot kerestem és az albumos polcon ,,véletlenül” egy német nyelvű, ősi kínai porcelánokról szóló album akadt a kezembe. Ösztönösen kinyitottam és döbbentem láttam meg egy régi porcelánon a jin jang jelet vörös és fekete színnel festve!

Végigpörgetve a könyvet még egy tárgyon megtaláltam ugyanezt, többön nem. Meggyőződésem, hogy a jin jang jel az Abrus precatorius magjáról lett mintázva!

Előbbi megfigyelések mellé íme a végső érv. Az Abrus precatorius növény Ázsiában él, ahol a leveleit eszik, hiszen édes, glicirrizint tartalmaz mint a mi édesgyökerünk. Azonban magjában a ricinhez hasonló halálos toxalbumin van, mely keleten az orrgyilkosok kedvelt halálos mérgévé tette.

Íme egy növényben az élet és a halál, a jin és a jang.

Véletlen lenne, hogy a szimbólum eredetileg pont úgy nézett ki, mint ezen növény magja ?

Másodikként az ősi szombólumok közül a pentagramma ábrázolást tárgyaljuk, az ötszöget, mely szintén közismert.

Jelentése számtalan, az ,,aranymetszéstől” a boszorkányságig sok mindent jelenthet, amibe szintén nem megyünk bele, hanem maradunk az eredet keresésénél és a kuriozitásoknál.

Természetesen ez is növényi ornamentika, hiszen hosszan lehetne sorolni, hányféle virágnál és termésnél látható ez az alakzat!

Maradjunk a legközönségesebbnél. Ha keresztben kettévágunk egy almát, fajtától függően mindben látunk valamilyen pentagramma mintázatot! Ez aztán felkeltette azok érdeklődését, akik azt kutatják, vajon az Édenben melyik gyümölcs lehetett az a végzetes, az a tiltott?

Persze, csakis az alma, hisz benne az ötszög, a mágia és az ördög csábításának a jele. Hosszú, máig tartó vita folyik arról, hogy a bibliai területeken valaha megélt-e, élt-e alma, vagy sem.

De mások egyébként is a termékenység szimbólumait, a fügét vagy a gránátalmát gondolják ezen tiltott gyümölcsnek.

Mi inkább nézzük meg mit is ír szó szerint a gyümölcsről a Szentírás:

Mindössze ennyit. De mit is mond ez a halló füleknek? Ezek a sorok nem a gyümölcsről szólnak! Ezek a sorok az ember szellemvilágból az anyagba süllyedését mondják el szimbólumok formájában. Azt a fázist mesélik el, amikor összehangolódnak az érzékszervek működései s ezzel megjelenik a vágy, ezek csúcsán pedig az EGO. Ez pedig nem fér meg az EGY Istennel, az EGO a polaritás világába, a polaritás felismerésére (,,mezítelenek vagyunk”), a szellemvilágból való kiűzetésre vezet.

Izrael hét törzsét szimbolizálja a hetes szám, maga az alakzat pedig a mózesi égő csipkebokorra emlékeztet, ahonnét az Isten beszélt az emberrel.

Megjegyzem a hetes szám igen ősi szimbólum és hagyományosan az ember (szellem)testének hét rétegét is szimbolizálja.

Elhajlítható karokkal csak pompás dísztárgy, vallási célokra csak az egyetlen összefüggő darabból készült /pl. öntött/ menórát használják.

Régóta szembetűnt sokaknak a zsálya fajok oldalhajtásainak és a menhora alakjának a hasonlatossága.

Szinte bizonyító erejű a térségben őshonos jeruzsálemi zsálya (Phlomis fruticosa) metszete.

Aszklépiosz az ókori Görögországban élt nagy hírű orvos volt. Személyének feledése után a kor és ország szokása szerint az istenek szintjére emelték és Aszklépiosz orvos istenként tisztelték tovább.

Jelképe a bot köré tekergőző kígyó, ahol a bot az erőt, a hatalmat szimbolizálja, a kígyó pedig évente levedlett bőrével a megújulás, a gyógyulás jelképe.

Persze hagyományos mese is tartozik hozzá, mely szerint Aszklépiosznak volt egy botra tekeredett kígyója, aki nehéz eseteknél megsúgta az orvosnak, hogy milyen gyógyszert készítsen.

A szimbólumot átvették a rómaiak, így jutott el korunkig.

Sokakat izgatott a kérdés, hogy eredetileg milyen kígyó lehetett a képeken ábrázolt állat?

A válaszon nem volt sose vita, több ok miatt. Ma is Aszklepiosz siklónak nevezik a hazánkban fokozottan védett erdei siklót (mi vagyunk elterjedésének északi és nyugati határa), így igen nagy valószínűséggel ezt ábrázolták.

Ez az igen hosszúra megnövő sikló előszeretettel tanyázik fákon, hiszen elsősorban madártojásokkal és fiókákkal táplálkozik.

Hogy mennyire illik rá a botra tekeredő ábrázolás, azt jól mutatja egy – az állatvédők megjelenéséig – Dél-Olaszországban még virágzó szokás.

Egyházi körmeneteken erdei siklót raktak fel a magasba emelt keresztre, ahol az a körmenet végéig nagy nyugalommal megmaradt, hiszen ott biztonságban érezte magát.

Utolsóként az ősi szimbólumok közül vegyük a lótuszt.

,,Om mani padme hum”, azaz ,,Drágakő a lótuszban” recitálják a több más változatban is lefordított keleti mantrát a szerzetesek és világi hívők egyaránt.

A lótusz (Nelumbo nucifera) virága egy ősi szimbólum Keleten. Tán évezredek óta a jógik felismeréséből származó 7 szellemtestet jelképezi, ahogy a külső virágszirmok rejtik-védik a belsőt, a bensőbbet, úgy helyezkednek el a szellemtest rétegei is, egymás védelmében és visszavonhatatlan sorrendjében.

A lótusz a meditációs tradíciókban (hinduista és buddhista egyaránt) azt jelenti, hogy ahogyan a lótusz egy csodálatos szépségű virággá lesz, bár az iszapból nő, nekünk is van lehetőségünk a fényre törni az iszapból.

Csak érdekességképpen itt látható a lótusz magtokja és magjai, melyet hinduk és buddhisták sokszor kis arany tartóba foglalva talizmánként viselnek.