A tükör törvénye 1. rész – Az elmélet


tükör törvénye, a tükör törvénye

Ha foglalkoztál már spiritualitással, önismerettel, önfejlesztéssel, akkor szinte biztosan találkoztál már a tükör törvénye elméletével. A tükör törvényét sokan, sokféleképpen értelmezik, ebben a cikkben a saját verziómmal ismerkedhetsz meg.

Mi a tükör törvénye?

A tükör törvényét úgy fogalmaznám meg, hogy bármi, ami érzést vált ki belőlem, az üzenetet hordoz számomra. A pozitív érzések, a pozitív üzenetek. Megerősítések arról, hogy rendben vagyok. A negatív érzések inkább tanító jellegű üzenetek, figyelmeztetni szeretnének, hogy nem vagyok jól bizonyos életterületen.

Ha alapvetően rendben vagyok, eléggé szeretem és elfogadom magam, akkor biztosan jó életem lesz, azaz a pozitív érzések lesznek túlsúlyban, elégedett leszek az életemmel.

Ha nem vagyok rendben, nem szeretem magam, alacsony az önbizalmam, az önértékelésem, nem hiszek magamban, azaz nem vagyok jól belül, akkor szinte biztos, hogy a negatív érzések lesznek a hangsúlyosabbak az életemben. A negatív élethelyzetek, amik miatt negatív érzéseket élek meg, igazából csak arra szeretnének figyelmeztetni, hogy kapjam össze magam, szeressem meg magam. Fogadjam el magam olyannak, amilyen vagyok, higgyek
magamban, hiszen megérdemlek egy boldog, kiegyensúlyozott életet.

Külső világ – belső világ

Tehát minden, amit a külvilágban tapasztalok, az igazából a belső világom visszatükröződése.

Ha rendben vagyok, rendben lesz az életem, alapvetően pozitív dolgok történnek velem. Ha nem vagyok rendben, akkor az életem sem lesz rendben. Ha nem vagyok rendben, akkor inkább olyan dolgokat fogok tapasztalni az életemben, amik negatív érzéseket váltanak ki belőlem.

A jó érzésekkel nincs különösebb teendőm, azokat egyszerűen csak meg kell élnem, örülök nekik, azokkal kapcsolatban levonhatom a következtetést, hogy jó úton járok. Bármilyen életterületről is legyen szó, ha az adott életterülettel kapcsolatban hiszek magamban, elfogadom magam, akkor biztos, hogy az az életterület jól fog működni.

Ha azonban egy adott életterületem nem úgy működik, ahogyan azt szeretném, akkor negatív érzéseket vált ki belőlem. Ekkor egészen biztos, hogy az a negatív érzés, amit visszatükröz nekem, az pont az, amit nem szeretek, vagy nem fogadok el saját magamban. Ez az érzés lehet tükör egy tulajdonságomra, múltbeli tapasztalatomra, vagy akár egy hiedelmemre is. Az biztos, hogy ezt tudatosan, vagy tudatalatt, nem fogadom el, nem szeretem.

A negatív érzésekkel tehát érdemes dolgozni. Gyakorlatilag minden, ami rossz érzést vált ki belőlem, azzal dolgom van. Ha nehézségbe ütközök, akkor biztos lehetek abban, hogy ez a nehézség tanító jelleggel érkezik, nem pedig azért, hogy megkeserítse az életemet.

Tulajdonképpen csak egy jelzőtábla számomra, hogy fogadjam el magam olyannak, amilyen vagyok, szeressem magam még jobban.

Ez a tükör törvényének a lényege. A következő cikkben néhány gyakorlati példát is hozok, hogy még világosabbá váljon ez a törvény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük