A nyírfa gyógyhatása a gyógynövényismerők körében szinte közismert. A nyírfa hatalmas kincseink közé tartozik.
Az északi népek hiedelemvilága szent faként tartja számon, s a mi ősvallásunkban is hatalmas jelentőséggel bír a lénye. A legutolsó jégkorszak óta velünk van (kb. 10-11 ezer éve).
Minden része fogyasztható és gyógyhatású.
Kora tavasszal a hegyi emberek a termetes példányok nedveit csapolják, mely hatóanyag tartalmában olyan gazdag, hogy teljes egészében helyettesíteni tudja a szerencsétlenül járt fiatal édesanyák anyatejét.
Ha a víz megzavarosodik, többé már nem csapolható, de ez jelzés értékű, hogy a rügyei alkalmasakká váltak gyűjtésre és esszencia készítésre. Barkavirágzatával is gazdagítható az elixír.
Nyáron a leveleit szedjük, késő ősszel pedig a kérgét, szinte egész télen át.
A NYÍRFA GYÓGYHATÁSA ITT ÉRHETŐ EL!
A nyírfa gyógyhatása – a nyír az erdők királynője
Miért övezi ekkora tisztelet a nyírt gyakorlatilag mindenhol, ahol megél?
A válasz a fa külső kivetülésében keresendő.
Kérge hófehér, levelei és ágainak elhelyezkedése egészen légiessé teszik, s első látásra is valami abszolút yin energia sugárzik belőle. Amit elődeink láttak benne, azt a nőkben is felfedezték.
A nőiséggel, a nőiességgel azonosítható: fehér kérge a lányok tisztaságát, makulátlan ártatlanságát juttatta eszükbe, könnyed vonalai a lányok karcsú alakjában köszönt vissza, nedvei pedig az anyaságban kiteljesedett nő tejét idézték.
Ez a yin energia megmutatkozik a belőle készült rügyelixír hatásmechanizmusában is: elsősorban a gyökér csakrához kapcsolódó szerveket tisztítja, amelyek az anyasághoz köthetők.
Egyaránt hat a fizikai testre, az éter-testre és az asztrál-testre is. Ezen okokból komoly és közeli kapcsolat kiépítésére képes az emberrel.
Kapcsolat az emberrel
Ugyan a magyar udvar elmaradhatatlan része a diófa és az istenfaként ismert lucfenyő is, de ugyanolyan elmaradhatatlan a nyírfa is. Nincsen igazi magyar porta nyír nélkül.
Mivel a mindenkori nőt látták benne, ősvallásunk napba öltözött istenasszonyát, a fiatal, szűzies lányt, később pedig a „Boldogasszonyt”. A magyar udvarban a férfi volt az, aki ezt a fát behozta, elültette, gondozta, s később ő is vágta ki. Mindenkori elemi ösztön a férfi életében a szeretett nőről való gondoskodás. Ehhez köthető a következő késő tavaszi, majd nyárba átnyúló népszokás.
Apa és lánya – májusfa állítás
Amint egy édesapa apává válik, s az esetben, ha lánya születik, szinte már aznap nyírt ültetett saját kezűleg, lánya születésének tiszteletére.
Addig nevelgette a fát, ameddig lánya eladósorba nem került.
Minden apa életében örömteli és szívszorító esemény ez egyben. Ez az élet rendje, s mivel mindennél jobban szereti lányát, szívből örül boldogságának, mégis tudja, az esküvő után már más férfi mellett tölti mindennapjait. Nem láthatja nap mint nap a mosolygó arcát, nem ehet vele egy asztalnál, nem nézheti éjjelenként békés szuszogását. Felnőtté érett, feleséggé, leendő anyává, önálló életet kezd egy másik férfi oldalán.
Ez a kettőség vezetett a májusfa állításának szokásához is. Egy év udvarlás után megkérik a fiatal lány kezét, majd a 40 napos böjt letelte után a lányos ház édesapja nagy ágat vág a lánya „fájából”, azt feldíszítve a kapu oszlopához erősíti, ezzel jelezve, hogy lánya hamarosan elhagyja őt.
Az esküvő után elég magasan ahhoz, hogy megmaradjon a rönk, de elég mélyen ahhoz, hogy ne hajthasson ki újra, végleg kivágja az édesapa lánya nyírfáját. Elég alacsonyan, hogy tényleg csak a csonk maradjon, és elég magasan, hogy a rönk minél tovább állja ki az idő próbáját: egy életen át emlékeztetve az édesapát vesztesége fájdalmára.
A szerző
