A taplógomba felhasználása igen sokoldalú. Gyógyít, öltöztet, lángra lobbant, szúnyogot riaszt.
Az igen gyakori BÜKKFATAPLÓ nevével ellentétben szinte minden lombos fán előfordul, de fenyőkön ritkán.
10-12 éves kort is elérhet, évenként terebélyesedve fél méterig is megnőhet. Ám eközben nem csak a fa korhadt, hanem annak legyengült részeit is pusztítja, végül a fa pusztulását, nem egyszer hirtelen összeroskadását okozva.
Nem ehető, igaz nem is mérgező, igen kemény, rostos termőtestű gomba.
Gombánkat egykor tűzgyújtásra és gyógyításra mindenhol felhasználták. Ruhákat csak ott készítettek belőle, ahol a hatalmas erdőségek miatt nagy mennyiségben volt gyűjthető. Általában nyár derekától a fagyokig szedték.
A taplógomba felhasználása
Feldolgozása sokféleképpen történhetett, de a gyógyító célú és a tűzgyújtásra alkalmazott tapló feldolgozása alapvetően más volt.
Tűzgyújtó tapló készítés, használat
A gombából készült tűzgyújtó taplót egykor minden házban tartották, a mai gyufa, gázgyújtó vagy elektromos gyújtó helyett. Ugyanis az acél és a kovakő összesuhintása során kipattanó szikrákat ezzel a tűzgyújtó taplóval fogták fel, amiben ezek a parányi szikrák nem aludtak el, hanem szépen pislákoltak.
Pontosabban maga a tapló gyulladt meg, de nem lobbant lángra, hanem lassan izzott. A tapló szálas részei könnyebben lángra kaphattak, a keményebb részei inkább lassabban izzottak. Gyúlékony anyagot, például száraz szalmadarabkákat óvatosan rátéve és közben nagy erővel fújva a kis parázs felizzott és lángra lobbantotta a szalmát.
Ezen tűzgyújtó tapló készítésének számos receptje volt, ezeket összefoglalva írom le a készítést.
A nyáron-ősszel szedett viszonylag kisebb gombákat kalapáccsal ellapították, fahamus vízben 4-12 órán át főzték (egyes helyeken vizeletet is tettek bele vagy a gombát trágyában tartották egy ideig), majd még 1-7 napig áztatták is a lúgban. Ezután kinyomkodták, szárították a gombát.
Ha volt, akkor még salétromos, fahamus, sós vízben is áztatták egy darabig, ettől még gyúlékonyabb lett a tapló. Végül kiszáradva addig kalapálták még, amíg olyan puha lett mint a vatta – és kész volt a nélkülözhetetlen tűzgyújtó tapló.
Luby Margit kitűnő, ősök tudását mentő könyvében még a pásztorok élő gyakorlataként írja le a tűzgyújtó tapló alkalmazását 1942-ben.
Taplógomba felhasználása repellensként
Riasztószerként, pontosabban szúnyogokat riasztó szerként régi pásztor gyakorlat volt a tapló alkalmazása. A taplógomba felhasználása szúnyogriasztóként a falusi szokások között kevésbé ismert.
Este a pásztorkunyhó ,,ajtaja” elé a földre letettek egy darab tűzgyújtó taplót, mely a belepattintott szikrától lassan izzott. A lassan felszálló, kifejezetten kellemesnek leírt enyhe füst többnyire egészen reggelig távol tartotta a szúnyogokat.
A talpógomba felhasználása rozsdaellenes szerként
Régi megfigyelés, hogy a tűzgyújtó tapló megvédi az apróbb vas és acél tárgyakat a rozsdásodástól. (Nedvszívó, szárító hatása miatt!)
Ezért egykor gyakorlat volt, hogy a krómozatlan varrótűket beleszúrták a száraz taplóba, illetve a kisebb, fontosabb vas tárgyakat, például a lakatkulcsokat a tűzgyújtó taplóba bebugyolálva tartották, hogy ne rozsdásodjanak meg.
A taplógomba felhasználása ruhafélék készítése céljára
Ahol nagy erdőségek voltak, ott volt bőven tapló is. Az élelmes szegény ember nem hagyott ott semmit sem, aminek hasznát vehette.
Így történt, hogy Erdély, Csehország és Bajorország erdős részein egykor hagyomány volt a taplógomba felhasználása ruhakészítés céljára.
Leggyakrabban sapkát, kalapot és cipőbélést készítettek belőle.
De készült még, sőt ma is készül (!) asztalterítő, kisebb-nagyobb táska, mellény és kesztyű is.
Erre a célra a fentebb a vérző sebek kezelésénél leírt, Dr. Lelley által közreadott recept szerint készítették elő a bükkfataplót, melyet további nyújtással, tömörítéssel, tartósítással és színezéssel dolgoztak fel.
Akit érdekel a bükkfataplóból való, Korondon ma is élő gyakorlat, ruhakészítés technikája, termékei, annak a gombra kattintva elérhető anyag az elinduláshoz:
Fő hatásai: baktericid, gyulladáscsökkentő, összehúzó, vérzéseket csillapító, immunmoduláns, fájdalomcsillapító.
A termőtest porát, annak teáját, boros kivonatát vagy – helyileg – a termőtestből készült lapot alkalmazták.
Vérző sebek kezelésére rendkívül elterjedten alkalmazták! Jó nedvszívó, összehúzó és vérzéscsillapitó hatása miatt még amputációknál is alkalmazták.
Hazánkban 1835-ben Boletus igniarius néven hivatalos patikaszer volt ilyen célokra. Készítését Kováts Mihály így írja le (Magyar patika, Pest, 1835.)
,,A seborvosi haszon végett a külső hajától meghántatik, azután kalapácscsal megveretik, hogy lágy legyen. Legalkalmasabb azt nyáron szedni.
Az ereje áll az edények végeknek bedugatásokban, és az elnyelésben (absorbtióban).”
Napjainkban Dr. Jan Lelley sokkal pontosabban leírja ugyanezt:
,,vérzést csillapító szerként… a termőtestnek azt a laza és rugalmas, fahéjbarna anyagát alkalmazták, amely a kemény felső réteg és az azzal szemben lévő csöves rész között található. Ezt a szövetrészt kivágták és hosszabb ideig vízben áztatták. Nedvesen az anyag képlékennyé válik. Ezt addig kalapálták és gyúrták, amíg egy kb. 30 cm hosszú, 15 cm széles és mintegy 5-6 mm vastag szarvasbőrszerű lemez jött létre. Ez a képlékeny tömeg lágy, rugalmas, nyújtható és saját súlyának kétszerese mennyiségű vizet képes felszívni. Az ilyen lemez került aztán vérző sebekre.”
(Ruhafélét is ezen recept szerint készítettek ! Lásd a cikk elején.)
Megjegyzem, hogy helyi vérzéscsillapító alkalmazásra egykor sikerrel alkalmazták a csupán melegvizes áztatással, majd puhára kalapálással és kiszárítással előkezelt gombát is.
– Nőgyógyászati vérzések ellen a népi gyógyításban a boros kivonatát itták, vagy tamponáltak a feldolgozott termőtesttel.
– Vérző aranyérre hasonlóan alkalmazták.
– Fejfájásra szintén itták a kivonatát. Ám a korondi hagyomány szerint a gombából készített sapka, ami mellesleg jól felszívja a fej izzadtságát is, pusztán a viselésével alkalmas a fejfájás csillapítására.
– Dr. Lelley könyvében leírja (A gombák gyógyító ereje, Bp.1999), hogy Kínában nyelőcső-, gyomor- és méhrák kezelésére 10-20 g termőtestből melegvizes kivonatot készítenek, melyet leszűrve naponta kétszer isznak.
Az igen gyakori BÜKKFATAPLÓ nevével ellentétben szinte minden lombos fán előfordul, de fenyőkön ritkán.
