Szent Valentin-nap? Inkább a rettegett… Már csak néhány nap és itt van.
Mert sokan úgy gondolják, hogy ez nem a mi kultúránk része, ez egy marketing akció, ami nem az emberről szól.
Pontosan ez a gondolatmenet a forrása sok konfliktusnak, éppen február 14-én, a szeretet és a szerelem ünnepén. Pontosan az ellenkezője történik mindannak, mint amire vágyunk. Mert titkon mindenki vágyik időnként egy kis ünneplésre, valamire, ami kimozdít a hétköznapok egyhangúságából, a megújulásra, a feltöltődésre.
Milyen hagyományok köthetők Szent Valentin napjához, azaz a Bálint naphoz?
Az egyik dédapám Bálint volt és a keresztfiam örökölte a nevét, tehát személyesen is kapcsolódom a névhez. A családi hagyományunk része, hogy a nevekhez kapcsolódó hiteket ismerjük és őrizzük, továbbadjuk. A Bálint naphoz kettő is tartozik: az egyik a bő termés ígérete, amennyiben száraz az idő. A másik pedig az, hogy a verebek ezen a napon találnak párt maguknak. Tehát nem csak olyan tengeren túlról érkezett ünnep ez a „Valentin-nap”, nyugodtan engedjük bele magunkat az érzésbe, és hagyjuk, hogy megéljük a szerelmet. Életünk minden egyes napján.
Mi a szerelem?
Konkrétan nem tudom megmondani, leírni sem vagyok képes. Valójában ezt a kérdést költőinek szántam, mert az igazság az, hogy nem is akarom tudni, mi a szerelem. Megélni vágyom, megtapasztalni, érezni – ezt minden nő és férfi nevében írtam le. Hogy van ez a szerelem, mit tesz velünk? Ha nem is tudjuk elmondani, mi az, vannak jelek, amik mentén jobban eligazodhatunk önmagunkban, tapasztalva szerelmet.
Félelem
Az egyik jele a szerelemnek a félelem érzete. Talán mert érezzük, megnyílunk és olyan mélységben és magasságban találjuk magunkat, mint még soha azelőtt. Ismeretlen a tér, az idő másképp telik, a komfort zónánknak nincs határa. Én mitől féltem? Hogy valaki meglát, akihez kötődöm, akihez tudok kapcsolódni és ő rájön arra, hogy én milyen vagyok. Meglátja bennem azt, amit magamban nem szeretek és ami miatt magamat is elhagynám legszívesebben, de nekem nem lehet. „Hát majd Ő megteszi helyettem.” – jön a kósza gondolat és nem egyszer önbeteljesítő jóslattá válik. Amit nem akarok tudni magamról, azt egyből penge élesen látom, amint szerelmes leszek. Nehéz tükörbe nézni.
Fejlődés
A szerelem másik jele a fejlődés. Amennyiben túl jutunk a félelem fázisán, rögtön a fejlődési spirálban találjuk magunkat. Hogyan történik mindez? Egyszerű lélek-folyamatról van szó: a félelem megjelenik és hagyjuk, hogy átjárjon. Mert erősebb az az érzés, hogy a Másikkal együtt legyünk, hogy kapcsolódjunk hozzá, mint az, hogy a félelmeinket megőrizzük. Amikor átlépjük a saját határunkat, fejlődünk. Közelebb kerülünk önmagunkhoz, ahhoz a lényegi részünkhöz, ami örök, minden gyarlóságunkkal együtt. Elfogadjuk magunkat és képessé válunk megmutatni önmagunkat – és ezzel együtt befogadni a Másikat úgy, ahogy van, a maga örök valóságában.
Kreativitás
Harmadik jele a szerelemnek az, amikor a lehetetlen megszűnik. Ez egy olyan tudatállapot, amiben a lehetőségek realizálódnak, a teremtő erőnk éled fel. A szerelem ezen a ponton kezd úgymond „földelődni”. Mert az energiát, ami felszabadul belőlünk – korábban a félelemeink ápolására és karbantartására fordítottuk – hirtelen az alkotás, a kreativitás terébe transzformáljuk. Ha nem akarjuk, akkor is. Finomabb lesz a leves, érdekesebb az írás, színesebb a kép, jókedvű a gyerek.
Mi jön a szerelem után?
A ruhát könnyű levetni, fizika. Néhány mozdulat és kész, máris meztelenné vált két test. Mi jön ezután? Megígért és elmaradt telefonhívás másnap vagy életre, évekre szóló szerelem? Szerelem, szeretet, a szeretet táplálja a szerelmet. Kell a tér és az idő, amiben az őszinteségünket megéljük, amiben a lelkünket megnyitjuk és nem védjük. Egy olyan folyamatban történhet meg mindez, aminek a fizikához nem sok köze van. Persze a fizikai jelenlét segíti mindennek a létrejöttét, de nem totális feltétel. Feltétel nélküli, a szó legnemesebb értelmében.
Bizalom a kulcs, ami ahhoz kell, hogy bátran féljek a Másik mellett. Van egyfajta fatalizmus vagy szépen szólva szenvedély ebben, hiszen ott a lehetőség: elhagy. Ugyanakkor ez a hajtóereje annak, hogy mindig egy lépéssel közelebb menjek önmagamhoz és a Szerelmemhez, akit szeretek. Teret tartok, amiben Ő megnyílhat és időt adok, amennyire szüksége van – teszem ezt úgy, ahogy csak tudom. Ő ugyanezt teszi velem, szintén a maga módján. Összjáték ez, szép és tiszta. Talán egy másik dimenzióban történik, emberi ésszel fel nem fogható módon.
Időutazás és térugrás: a szerelemesek ezt is tudják. Mert amikor szerelemesek vagyunk, képesek vagyunk a dimenziók között, az élet valóságos síkjai között mozogni. A hétköznapi dolgok intézése és az intimitás egyetlen rendszerbe kapcsolódnak és nyitottak maradnak számunkra. Kikönnyülnek a dolgok, az energiánk szabadon áramlik és ez a jelenben tart bennünket, együtt. Jelen vagyunk, elérhetőek vagyunk egymás számára, kapcsolódunk, összetartozunk.
Ami összetart minket az, hogy letettük, nem csak a ruháinkat, hanem az álarcainkat is. Mindegy, mi volt az álarc alatt, nem számít.
Szent Valentin napján is ami fontos: Hogy érzem, szeretek és szeretve vagyok.
KATTINTS IDE A PÁRKAPCSOLATI COACH-OKHOZ!
A szerző
