Kinek kell a segítség? Segítséget kérni és adni különleges kiváltságot jelent.

Van egy film, aminek a címére nem emlékszem, egy fiatal nőről szól, aki éveken át egyedül élt egy erdőben. Egyszer rátaláltak és elvitték az „otthonából”, felöltöztették, ételt adtak neki, civilizálták… nehéz folyamat volt, ellenállt minden segítségnek. A film vége felé vagy talán az utolsó jelenetben volt a fordulópont: ez a vad lány, aki elutasított mindent és mindenkit, megérezte, hogy egyik segítőjének segítségre van szüksége.

És segített, adott – a segítő pedig elfogadta.

Te, tanácsadóként szoktál segítséget kérni?

Elfogadod mások segítségét azon a szakterületen, amiben Te tanácsadó vagy?

Ebben a cikkben a segítő szót használom a tanácsadó helyett – így is szeretném a figyelmedet ráirányítani arra, hogy ha a világ legmagasabb coaching óradíjával dolgozol és a legnagyobb cégek vezetőinek adsz tanácsot, akkor is segítő vagy.

A segítség kérés

Megtanultuk, elméletben remekül alkalmazzuk, hogy csak azon lehet segíteni, aki segítséget kér.

Mégis, más országok lakosságát is meg akarjuk menteni saját maguktól, mert mi, civilizált, magukat demokratikusnak tartó emberek úgy látjuk, nem eléggé olyanok, mint mi és úgy is látjuk őket, segítségre szorulnak, hogy hozzánk hasonlókká váljanak.

Ugyanezt tesszük sokszor egymással is. Meg sem kérdezve a másikat, azonnal segíteni akarunk, mert úgy ítéljük meg, szorult helyzetben van.

Ösztönösen cselekszünk, adunk tanácsot olyan témában és oly módon, amihez nem feltétlenül értünk. Olyan beavatkozásokkal járulunk mások életéhez, amikre nincsenek felkészülve, nem tudnak mit kezdeni azzal.

A káosz lesz csak nagyobb és a szociális kiadások, mert nem célirányosak, hanem a társadalmi norma szerint próbálnak beszuszakolni embereket életformákba – mert az a .

A másik eset az, amikor nem azon a területen segítünk, amiben kéri a beavatkozásunkat, illetve nem csak azon a területen. Mert segítőként nehéz visszafogni a tudást, a jó ötleteket, a meglátásainkat megtartani magunknak és hagyni a másikat, aki, miután megkapta, amit kért, a maga szabad útján továbbmenni. 

Aki segítséget kér belátja azt, hogy egyedül nem boldogul

Ebben van az ő kiváltsága: a belátásban. A belátás a továbblépés feltétele. Elakadt élete folyamában, valami nem sikerül neki, kudarcot vallott. Krízisben van, akármi is a téma. Merevvé vált a mozgása annyira, hogy már nem is fáj a dereka. Gyászol és a lelke van összetörve. Segítőként fontos, hogy ha masszázsra jön hozzánk a segítséget kérő, tartsuk tiszteletben testének határait.

A gyászfeldolgozásban adott segítség szintén a lélek határainak tartásáról szól. Aki krízisben van, nem annyira befogadó, viszont nagyon érzékeny és sérülékeny. Éppen ebből az állapotából szeretne kijönni, szeretne újra erős és önmaga, önazonos, magabiztos lenni. Meg akar szabadulni a fájdalmától. Ebben kéri a segítségünket. Ha többet segítünk, mint amit ő kér, azzal igazából ártunk. Túlmegyünk a határon, még lejjebb húzzuk és még inkább a kétségbe toljuk bele – persze, teher alatt nő a pálma, de mi emberek vagyunk, nem pálmafák.

Aki segítséget kér, tudjuk, elakadt, megakadt egy élethelyzetben, és ő abból ki akar jönni. Azért kér segítséget, mert újra meg akarja találni helyét a világban – munkahelyen, családban, szerelemben – és ez fejlődés árán lehetséges.

Talán egyedül is boldogulna, mégis segítséget kér, mert

  • időben le akarja rövidíteni a keresést;
  • nem tudja, mi a továbblépés iránya vagy
  • tisztában van azzal, hogy a komfortzónáján kívül kell keresnie a megoldást és 
  • tudja azt is, hogy ehhez jó, ha van mellette valaki, aki segít.

 

A segítő tulajdonképpen ott van, jelen van. Nekem egy tanárom, aki Hollandiában szupervíziós képzéseket vezetett mondta azt, hogy a segítő, ha csak annyit tesz, hogy figyel, a munkája hetven százalékát már elvégezte.

Mire van szüksége annak, aki segítséget kér? 

Figyelemre, elfogadásra, szeretetre.

Lehet, hogy csendre is.

Ezek az alapfeltételei annak, hogy kilépjen a beragadt helyzetéből. Ha a fenti feltételeket teljesíted számára, van esély, hogy önmagára talál és kilép a komfortzónájából. Megnyitja magát és önálló keresésre indul, hogy javítson életén. Kell, hogy ott legyél vele, mellette, hogy meghallgasd és kérdezz tőle – időnként. Hagyd a maga útján haladni! Kell, hogy időnként mondj neki valamit, amit még senki sem mondott… mert senki sem látta őt úgy, ahogyan Te, kedves segítő.

A segítő

A segítő létrehozza a tér és az idő különleges egységét, biztonságot teremt egy másik ember számára. Olyan biztonságot, ami a segítség kérő komfortzónájának határán lehetővé teszi a tanulást – akár testi szinten, az izmok szintjén is: kívül van, túl mutat a megszokott kereteken, miközben nem sokkol. Vékony mezsgye. Ettől lesz egy segítő profi, hogy megérzi és tudatosan a mezsgyén tartja azt, akit éppen segít.

Hogyan tudja megtenni, hogy éppen annyit segít, amennyi elég? Úgy, hogy már ő is kért segítséget! Úgy, hogy rendszeresen kér segítséget, mert másképpen nem fogja érezni, hol a határ és túl-segít, vagy sehogy se… A saját folyamatát kell, hogy ismerje, legyen annak tudatában, mikor mi történik vele, hogyan értelmezi az őt ért hatásokat, mi a gondolati rendszere… mi az, ami segít neki abban, hogy a komfortzónájából kilépve fejlődjön.

Hogyan válható JÓ-vá a segítés?

Az önreflexió minden segítő részére munkaeszköz.

A másik munkaeszköz a hitelesség. A segítő tudatosan hozza magát fejlődési helyzetekbe, pontosan fogalmazva: életszerű fejlődési helyzetekbe. Mire gondolok? Egyszerű, hétköznapi dolgokra, például:

  • Sorban állásnál valami botrányos helyzet kerekedik. Mit csinálsz? Hogyan veszel részt benne? Felvállalod, hogy tudatosabb vagy, mint mások, és ennek jegyében lépsz a tettek, szavak mezejére?
  • A saját gyerekeiddel hogyan viselkedsz? Eléred náluk azt, hogy akarjanak fejlődni, jobbak lenni önmagukhoz képest napról, napra? 
  • Mit a hozzáállásod egy családi konfliktusban?

Sorolhatnám még azokat a példákat, amik arról szólnak, hogy segítőként hogyan veszünk részt a saját életünkben.

A kérdés az, hogy segítőként a fejlődés lehetőségét keressük-e minden helyzetben vagy szelektálunk a kényelmünk és pillanatnyi érdekeink mentén. 

Adni ugye az tud, akinek van mit adnia. Akinek van tapasztalata – ez nem életkori sajátosság. Akinek van nyugalma, az tud figyelni. Aki gyakorolja azt, hogy teljes figyelemmel fordul a Másik Ember felé, az fejt ki olyan hatást, amitől egy lehetetlennek tűnő helyzet megoldódik: mert a lélek káosza renddé alakul és mint amikor a hegyre felfelé menet a felhőket magunk mögött hagyjuk és meglátjuk a napot… nos, ez történik azzal, aki segítséget kér. 

Persze tudom, vannak módszertanok, meg bevált gyakorlatok, ezek is fontosak. De ezek csak akkor érnek valamit, bármit, egy fikarcnyit is, ha szeretettel és odafigyeléssel teli idő-térben alkalmazzuk. Akkor segítenek, ellenkező esetben érdekes feladatokkal töltjük az időt.

Segítség, nekem is fáj…

A segítő megérintődhet, elveszhet a segítés folyamatában, mint az, aki segítségért folyamodott hozzá. Lehet, hogy valami súlyos teher került a vállára nem sokkal a segítő folyamat kezdete előtt. Hogyan tud jelen lenni, figyelni? Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan tudja „kikapcsolni” a saját fájdalmát? Lehet-e egyáltalán?

Lehet. Egy olyan, emelkedett tudatállapotban, amibe a saját fájdalmamat belehelyezem és azzal együtt ülök ott. Tudom, hogy sűrűbb a levegő körülöttem és tudom, hogy érzékenyebb vagyok. Tudom, hogy meg fogom hallani azt, amit idáig még nem. Érdekes, hogy a könnyeim a helyükön maradnak, a hangom inkább mélyebb lesz és csendesebbé válok. Miután az én lelkemet is felkavarta valami, és akivel beszélek – az övét is – van egy közös szál, ami összeköt bennünket. Az én előnyöm abból fakad, hogy a saját fonalamat tartom és vezetem a mintát. Mert tudom, hogy segítőként vezetek, egy embernek segítek, hogy megtalálja a számára helyes irányt. Ez egy segítő kiváltsága.

Sok gyakorlás vezet ide, nem kell nagy tragédiáknak és drámáknak történnie, egyszerű, hétköznapi megélések tapasztalatának sorozatát, a segítői gyakorlatunk esszenciáját kell tudatosítanunk és a következő pillanattól a gyakorlatban alkalmaznunk. Mindösszesen erről van szó. A segítség és a segítés alapszükséglet, nem lehet öncélú. Adni és elfogadni genetikai kódok alapján része az életünknek – a szocializáció torzítja el a természet rendjét. Nem lehet olyan, aki csak ad és ha kapni akarok, adnom kell.

Mit kell adnom? A kényelmes, a komfortzóna középpontjában, a status quo-ra törekvő magatartást kell adnom, feladnom. Ez vezet egy teljesebb élethez segítőt és segítettet, akik nem létezhetünk egymás nélkül.

KATTINTS IDE A SEGÍTŐKHÖZ!

A szerző


A Naturportal Magazin azért jött létre, hogy az embereket tanítsa, edukálja egy értékesebb, EGÉSZ-ségesebb ÉLET-re.

Jelenleg az ország egyik legnagyobb online természetgyógyászati-gyógynövényes magazinja lettünk.

Támogatóink nélkül nem tehetnénk meg, hogy minden nap friss cikkekkel, tartalommal jelenjünk meg és hogy folyamatosan hozzunk létre újabb és újabb fejlesztéseket (pl. keresőket) a weboldalon.

Minden (a honlap teljes felülete, Podcast műsorok, YouTube csatorna, Spotify csatorna) ingyenesen elérhető a számodra.

Néhány ezer forint támogatás ½ cikk és 1/10 kereső létrehozására elég.

Ha szeretnéd a munkánkat támogatni kattints az alábbi gombra!