Én és a Másik, Én és a Többiek relációban gondolkodunk, majd ezek a viszonyítási pontok rendezik el a „MI” kérdését.

Korábbi cikkeimben a saját magunkra történő reflexió, önfigyelés, önmegfigyelés folyamatához adtam szempontokat, például a változás kapcsán.

Amikor arról beszélek, vagy írok, hogy „Törődj magaddal, figyelj magadra, először magadra fókuszálj és aztán jöhet a környezeted…” azt a hitemet fejezem ki, miszerint akkor tudunk egészségesen kapcsolódni más emberekhez bármilyen szituációban (munka vagy szerelem), ha önmagunkkal is kapcsolatban vagyunk.

Ha önmagunkon átgázolunk, nem vesszük figyelembe a megérzéseinket, akkor másokra sem tudunk figyelni és úgy fogják érezni, hogy átgázolunk rajtuk. Nem győznek nekünk megbocsátani, amiért a jó szándékunk ellenére rosszat teszünk velük. Mert ez történik mindig, amikor kommunikáció és kapcsolódás nélkül cselekszünk a „jó” érdekében. A kapcsolatoknak van természete, vagyis élő, folyamatba rendezett törvényszerűségek mentén tudnak kibontakozni és az életünket kiteljesíteni. Nézzük, milyen törvényszerűségek mentén rendeződhetünk az elkülönülés állapotából az egység, a „MI” élményébe.

Segíts magadon…

Van ez a mondás: Segíts magadon, az Isten is megsegít.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy önmagunkon kell munkálkodnunk, pontosabban: önmagadon kell munkálkodnod. Nem másokon. Az én és a többiek relációjában az első lépés mindig az én feltárása.

A saját változásaidat kell menedzselned, a saját döntéseidet kell meghoznod, nem másokét.

Miért? Mert ha magaddal rendben vagy, a világgal is békében élsz. Azt az energiát, amit mások – akár a gyerekeink – miatti aggódással töltünk arra is fordíthatjuk, hogy önmagunkban megkeressük a választ a következő kérdésekre:

  1. Hogyan járultam ahhoz, hogy a Másik ilyen helyzetbe került?
  2. Mit tehetek a Másikért?

Nem több és nem is kevesebb a dolgunk. Önfegyelemre van szükség, hogy nyitva hagyjuk a kérdéseinket és ne válaszoljuk meg a Másik helyett.

A kapcsolat alapja a szabadság

A szabadság fogalma csépelődik folyamatosan, a francia forradalom óta. Most nem is a fogalommal akarok foglalkozni, hanem azzal, hogy inspiráljalak: tisztázd magadban, mit jelent számodra szabadnak lenni. Adok néhány támpontot, szempontot, ami alapján a vizsgálódásodat elvégezheted:

  • A szabadság nem egyenlő a függetlenséggel. A szabadság belső érzet, a lelked mélyéről fakad. A függetlenség a környezettel való kapcsolatod mennyiségi mutatója: például az, hogy mennyi pénzed van és mit gondolsz, mit tehetsz meg ezzel a pénzmennyiséggel.
  • A szabadság azt is jelenti, hogy mondhatnak Neked „Nem”-et és Te is mondhatsz „Nem”-et a Másiknak. A kapcsolat ettől még marad.
  • A szabadság az, amikor önmagadra „Igen”-t mondasz. Vagyis elfogadod azt, ami és aki vagy. Hagyod, hogy a magad valóságában lássanak Téged és így az kapcsolódik hozzád, aki megérzi a szabadságodat. Mert Ő is szabad.
  • A „MI vagyunk.” élménye nem állandó. Megadjuk a lehetőségét annak, hogy a kapcsolatunk változzon, akár lezárjuk akár fejlődünk benne.
  • A szabadság azt jelenti egy kapcsolatban, hogy hagyom a Másikat a maga útján haladni ÉS szeretem.

 

Egy kapcsolat akkor fog élni, és táplálni, a fejlődésünket szolgálni, inspirálni, ha szabadnak érezzük magunkat a Másikkal, a Többiekkel.

Van egy szó, ami leírja ezt a helyzetet: ŐSZINTE. Szeretek játszani a szavakkal és ennek most itt az ideje, hiszen ez a szó azt foglalja magába, hogy Ő-SZÍN-TE. Annak a lehetőségét közvetíti ez a szó, hogy az Ő színe a Tiéd is lehet. Ha fogadod.

Ki az önző? – Én és a többiek

Ha az őszinteségről beszélünk, szóljunk az önzőségről is.

Ki az önző? Az, aki belátja, egyedül nem boldogul és segítséget kér?

Vagy az az önző, aki nem mondja, hogy segítséget kér, hanem várja, hogy segítséget kapjon? Vagy az az önző, aki úgy ítéli meg, a Másik segítségre szorul és kérés nélkül beavatkozik, hogy ezáltal megéljen valamit, amit nem kap meg…? Vagy, aki eltitkolja betegségét, mert nem akarja terhelni a családját, megfosztva ezzel a lépéssel a szeretteit a búcsúzás lehetőségétől?

Mindenki egy hazugsággal lesz gazdagabb ezekben a helyzetekben. Az önző cselekedet a hazugságokban válik nyilvánvalóvá.

Mi történik, amikor önző módon – arra hivatkozva, hogy a Másikat megkíméljük az igazságtól – valamit eltitkolunk? Hatalmat gyakorolunk a Másik felett. Döntünk helyette, és a cselekvéseiben, a gondolataiban, az érzéseiben korlátozzuk. Elvesszük a szabadságát, az emberi méltóságát. Kifejezzük, hogy nem bízunk benne. Ítéletet mondunk felette.

A belátás szerepe a kapcsolatban

A belátásra épülő segítségkérés a kapcsolatunkat építi. Lehetőséget adunk a Másiknak, a Többieknek, hogy döntsenek: segítenek vagy nem. Részt vesznek a helyzetünkben vagy nem. Bátorság kell hozzá, hogy segítséget kérjünk, hiszen lehetőséget adunk arra, hogy „nem”-et mondjanak nekünk.

Ha belátjuk gyengeségünket, esendőségünket: felelősséget vállalunk önmagunkért. Megfordítva ezt a gondolatmenetet, nem egy Másik embert vagy a körülményeket hibáztatjuk a szerencsétlenségért. Tudatában vagyunk annak, hogy igenis hozzájárultunk a szorult helyzetünk kialakulásához. Aki segítséget ad a belátáson alapuló helyzetben, az tudja, hogy szabadon teszi ezt. Tudja, hogy hagyatkozhat az ösztöneire is, nem csak a logikus gondolkodására, amikor megoldást keres a problémánkra.

A belátás olyan, mint amikor a fa felületét festés előtt megcsiszoljuk, hogy a festék jobban tapadjon rá, jobban befedje a felületét. A belátás maga a csiszolás. Ha egy picit érdesebbé válunk, levetjük a tökéletesség álcáját, jobban tudnak hozzánk kapcsolódni. Egyszerűen emberibbé válunk mások számára. Példát adunk arra, hogy lehet őszintén, szabadon élni, létezni.

Kapcsolódás

A kapcsolódás egy minőség, időtartam és tér nélkül. Érezhetjük a Másikat több ezer kilométer távolságból is, a kapcsolat ugyanis nem csak a fizikai síkon létezik. A kapcsolódás a szeretet-élményét adja. Gondolj arra, akit elvesztettél, akit nem látsz többé. Ettől a ténytől eltekintve szereted. Amit nem tudsz megtenni, az a fizikai síkon létezik, mert az érzelmeid életben maradnak. Ha egyszer az életben kapcsolódtunk, vagyis szeretetet éreztünk egymás jelenlétében, akkor ez kísérni fog bennünket. Egész életünkben gazdagítja a lelkünket, megnyugvást és biztonságot ad: szerettem és szeretve voltam, szeretek és szeretve vagyok.

A kapcsolat lehet, hogy a fizikai síkon nem működik. Az élmény azonban még ha halványul és emlékké változik, akkor is a részünkké vált. Csak mert egyszer MI voltunk, az Én és a Te közötti határ feloldódott, mert szabadok tudtunk lenni.

 

KATTINTS IDE A PÁRKAPCSOLATI COACH-OKHOZ

A szerző