2022. január 20. csütörtök | Móré Zsuzsa Döntés a megfelelő időben? Mit választok, mi a döntésem, hogyan cselekszem? A választás finom, belülről kifelé áradó folyamatban történik – dönthetünk úgy, hogy hagyjuk a maga útján haladni, félelemtől átitatva akadályozhatjuk, és az is megengedett, hogy nem veszünk róla tudomást. Választás és döntés Mi a lényege a választásnak és a döntésnek? Nem ugyanarra a cselekvésre vonatkozik a két szó? A válasz röviden: nem. Mert gondolj bele, ha ugyanaz lenne a jelentése a két szónak, akkor egy is elég lenne. Haladjunk tovább ezzel a logikával: miért két szó? Az „egyszerre kettő” gondolkodásra sarkall és ahol gondolatok vannak, ott érzelmek, érzések is, például megjelenik a félelem, a remény, vagy bizonytalanság. Ezek mind azt jelzik, dolgunk van, munkálkodnunk kell önmagunkon, választás előtt állunk, döntenünk kell. Szerintem alapvető különbség a döntés és a választás között, hogy a döntés egy pillanat műve és időhöz köthető, a választás pedig egy folyamatban születik meg az időtlenségben. Mindegyikben ott van az intuíció, a logika, csak különböző módon érzékelhetjük a jelenlétüket. Kompromisszum szükségessége Megfigyeltem, a dilemmát az okozza életünkben, ha két dolog között kell választanunk. Nagyon egyszerűen megfogalmazva: menjek vagy maradjak? Ami biztos, hogy nem ez a kérdés! Bármelyik lehetőség mellett döntünk, kompromisszumot kötünk, mert a menés és a maradás egyaránt rendelkezik kedvező és kedvezőtlen következményekkel. Mérlegre tesszük, hogy melyik esetben több a kedvező következmény és azt választjuk, vagy inkább azt, amelyikben kevesebb a kedvezőtlen. Nézőpont kérdése, milyen szempontok alapján értékeljük az eredményt. Mindenesetre jó sok idő és energia elmegy tőlünk, mire elhatározásra jutunk – és még ekkor is, van egy pici gyomorszorító érzés vagy becsípődik a derekunk. Magyarázkodunk, bizonyítva azt, hogy bizonytalanok vagyunk a határozott döntésünkben. A tépelődés kedvező befejezéssel is zárulhat, a menjek – maradjak dilemma esetében. Hogyan? Nagyon egyszerű: ahol van két lehetőség, ott egy harmadik is fellelhető. Ez egy biztos tudás és a bölcsességet jelentő, csendes visszahúzódásra késztet, amikor a gyakorlatba átültetjük. Tehát semmi másra nincs szükség, hogy energiánkat és időnket helyesen használjuk, mint mély lélegzetet véve a megfigyelő státuszba vonulni és tudatunkat megőrizve arra figyelni, mi lesz a harmadik lehetőség. Mindezt ahelyett tesszük, hogy várjuk, az egymással ellentétbe került lehetőségek közül melyik fog győzni? Valójában az történik, hogy a várakozásban megnyílik a tudatunk, a figyelmünk kiélesedik, megérzéseink felerősödnek és a bennünket körülvevő információáradatból választjuk ki azt, amely az ügyünket szolgálja. Ahogy telik az idő, egyre több információt találunk, amelyek mind közelebb visznek bennünket a valódi kérdésünkhöz. Igen, a valódi kérdésünk nem az, amin dilemmázunk. A dilemma, mint világítótorony a tengerészeknek, egy jelzőfény és jelzi: választás előtt állunk, valamit el kell engednünk, egy helyzetet fel kell vállalnunk, de… Amíg ott van a de szócska, nem nyugodhatunk meg. Mert akkor még nem áll a rendelkezésünkre a szükséges tudás, még nem vagyunk felkészülve a választásra. Összességében Amit idáig tudunk: ha van két lehetőség, egy harmadik is van; a dilemma egy útmutató; a de szó jelzi, hogy még nincs meg a választás. Majd éjszaka egy tollpihével álmodunk. Reggel, miközben a kávénkat kortyoljuk vagy a közlekedési dugóban ülünk az autóban, kedvenc munkahelyünk felé közeledve, elénk vetül a tollpihe képe úgy, ahogyan álmunkban láttuk. Valósággal kizökkenünk jól felépített, kényelmes valóságunkból, lehet, hogy majdnem magunkra löttyintjük a kávét vagy koccanunk az előttünk araszolóval. No, ez történik, amikor a figyelmünk irányt vált a dilemmáról egy jelenségre. Szinkronicitás A szakirodalom ezt szinkronicitásnak nevezi, amikor egy álom, egy félmondat, amit a pénztárnál sorban állva csípünk el, egy régi ismerős megkeres, vagy bármilyen véletlenszerű, váratlan, számodra meglepő esemény történik, amikor éppen „folyamatban vagy”. Másik jellemzője a szinkronicitásnak, hogy jelentést tulajdonítasz a jelenségnek: kapcsolódsz hozzá, viszonyba kerülsz vele a dilemmád szempontjából. A jelenség – a szinkronisztikus esemény vagy azok sorozata – kizökkent a rutinos döntési kényszerből és újszerű látásmódot ad. Megváltozik a hozzáállásunk a dilemmánkhoz, és az egész életünkhöz. Lehet, hogy most kételkedsz, azt mondod magadban, egy tollpihének nincs ilyen jelentősége. Pedig van, hiszen a monda szerint Anubisz tollpihe segítségével dönt arról, halála után ki lépheti át a halhatatlanság kapuját és jut be Ozirisz birodalmába. Mi történik, amikor a tollpihe megjelenik álmodban, vagy elcsípsz egy félmondatot a sorban mögötted állók beszélgetéséből? Egy hasonlat segítségével tudom a legjobban elmondani, leírni: képzeld el, hogy egy vonatszerelvény nem váltók segítségével kerül át egyik vágányról a másikra, hanem egy hatalmas daru felemeli az egészet és átpakolja a megfelelő helyre, talán három, négy vagy több sínpáron keresztül. Hova lehet az új vágányról jutni? Ugyanoda visz csak más úton? Jó lenne visszakacskaringózni a régire… Vállaljam a bizonytalant vagy hagyjam az egészet? Ehhez a kérdéshez kapcsolódik a döntés és ennek eredménye visz tovább a választáshoz. Dilemma és döntés A „Menjek vagy maradjak?” dilemma feloldódik, akárhogy döntünk. Mert már tudjuk, nem ez a kérdés, hiszen a valóságunk az új vágányon van, és ott már értelmetlen ezen töprengenünk. Képessé válunk arra, hogy új szempontok alapján érzékeljük magunkat, az életünk egészét. Nézőpontot váltottunk, új kérdést találunk, ami közelebb van hozzánk, a lelkünkhöz, feszítése nem stresszt okoz, hanem jobb szó híján mondjuk azt: kíváncsivá tesz. A kíváncsi ember jellemzője, hogy figyel, megfigyel. A választás a figyelemre épül, mégpedig úgy, hogy a tapasztalatinkat megfigyeljük, tudatosítjuk és az alapján lépünk tovább. Az érzelmeknek, gondolatoknak szinte alig van szerepük ebben a fázisban, a tudat működik. Magabiztossá válunk, bizonyosságot élünk át, érezzük az erőnket és a környezetünkben élők ezt észre fogják venni. Ösztönösen érzékelik, hogy valami megváltozott. A szövetségeseinkké válnak, akárhogy reagálnak a változásunkra. Ha velünk tartanak az új utunkon, tudjuk, mit tegyünk, mi a helyes. Ha nem tartanak velünk az új utunkon, szintén tudjuk, mit tegyünk, mi a helyes. A „Menjek vagy maradjak?” dilemmából a következő kérdés fakad: „Együtt megyünk?” A választás és döntés terhe a mi vállunkról átkerül valaki máséra. Ha velünk tart vagy tartanak, mert szeretnek bennünket, továbbra is kapcsolódni akarnak hozzánk, végigjárják a maguk útját – velünk. És ezt nekünk nézni kell csak, szeretettel, odaadással, elfogadva a másik szabadságát és megtartva a sajátunkat. Tegyük fel, egyedül maradunk – ez nem csak párkapcsolatra érvényes, hanem bármilyen kapcsolatunkra. Mit nem fogunk érezni? Haragot, dühöt, tehetetlenséget, szomorúságot, fájdalmat. Ez azért van így, mert a saját utunkat végig jártuk és tudatában vagyunk annak, hogy az életünk több, mint pusztán ragaszkodás helyzetekhez, emberekhez, érzésekhez, gondolatokhoz. Tudjuk azt, mit jelent szabadnak lenni. A választás ereje, a döntés ideje A választás megtanítja, hogy hogyan legyünk szabadok, és azt, hogy tiszteljük mások szabadságát őszintén, szívből. A döntés megerősít és elkötelez, egy időre meghatározott pályára állít. A választást és a döntést egymással együttműködtetjük, ez alapján cselekszünk. A gondolkodásunk, az érzéseink érzékelésének módja, a cselekedeteinken keresztül tükröződik, ahogyan régen is, csak most élesebb a kép, kontúrokat látunk magunk körül, nem elmosódott arcot. A tudatosságunk, a figyelmünk irányításának képessége fejlődik közben. Az vesszük észre, árnyaltabbá válik a világ, lecsendesedik. A helyzetünk, bármilyen reménytelennek tűnt is korábban, hozzánk tartozik és ezzel a tudattal együtt élünk tovább. Nem kell választanunk, nem kell döntenünk. Hagyni kell magunkat élni, nincs más teendőnk. KATTINTS IDE A COACHING SZAKÉRTŐKHÖZ! A szerző Móré Zsuzsa See author's posts