2021. augusztus 31. kedd | Majsai-Kállai Csilla Korábbi cikkünkben a tükör törvénye elméleti oldalát ismerhettük meg. Ahogy ígértem, hozok néhány gyakorlati példát. Így világosabbá válhat e törvény gyakorlati oldala is. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy minden élethelyzet egyedi. Mindig egyénileg kell megvizsgálni egy-egy szituációt, hogy az éppen mit tükröz számodra. Nincsenek sablonok, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy adott helyzet egészen biztosan erre vagy arra tükör. Nézzük is a példákat: Tegyük fel, hogy nincs párkapcsolatod, pedig te nagyon vágysz arra, hogy legyen Mire lehet ez a helyzet tükör? Például arra, hogy azt érzed, hogy te nem vagy szerethető. Ebben az esetben meg kell szeretned magad. Ha az van benned, azt hiszed el, hogy Te nem vagy szerethető, akkor nyilvánvalóan a külvilág is ezt tükrözi vissza számodra, ezt fogod megtapasztalni. Az is lehet, hogy úgy érzed, hogy te nem érdemled meg a szerelmet. Ha ezt érzed, ezt hiszed el, akkor ezt fogod megtapasztalni “az élet nevű tükörben” is. Ebben az esetben érdemes ezzel a hiedelmeddel foglalkozni. Azon dolgozni, hogy elhidd, hogy Te igenis megérdemled a szerelmet. Előfordulhat, hogy azt hiszed el, hogy nincs normális férfi, vagy nő a világon. Ugyanakkor Te egy jól működő párkapcsolatra vágysz. Ha azonban azt hiszed el, hogy nincs normális férfi, vagy nő a világon, akkor ennek megfelelően, a tükör törvénye alapján, ezt a valóságot tapasztalod meg. Nem lesz párkapcsolatod, mivel jól működő párkapcsolat nyilvánvalóan csak normális férfival, vagy nővel lehetséges. Tehát érdemes elengedni azt a hiedelmedet, hogy nincs normális férfi, vagy nő a világon. Mi tükröződik a párkapcsolati problémákban? Nem mindegy milyen jellegű a probléma. Tegyük fel, hogy az intimitással van gond. Érdemes megvizsgálni, hogyan állsz a nőiességeddel, vagy a férfiasságoddal. Ha ugyanis nem érzed elég nőiesnek, vagy férfiasnak magad, az szinte biztos, hogy elakadást okoz az intimitásban is. Az is lehet, hogy úgy érzed: nem vagy elég fontos a párod számára. Ez lehet tükör arra, hogy Te nem tartod magad elég fontosnak, értékesnek. Ugyanakkor visszatükrözheti azt is, hogy Te sem tartod elég értékesnek, fontosnak a párod. Ha állandó féltékenységek mérgezik a kapcsolatot, akkor a féltékeny fél általában nem hiszi el magáról, hogy elég jó a párjának. Arra tükör, hogy higgyen magában, abban, hogy szerethető, dolgozzon az önbizalmán. Annak a félnek, akire féltékeny a párja, lehet arra tükör, hogy bűnösnek érzi magát, bűntudata van. Ebben az esetben azon érdemes elgondolkodni, hogy vajon miért érzi úgy (akár csak tudat alatt), hogy bűnös, vagy megcsalja a párját. Ez a megcsalás lehet, hogy csak fejben, fantáziálással történik, de az is lehet, hogy egy kis flörtöléssel. Ha pedig valóban megcsalja a másikat, akkor egyértelműen amiatt van bűntudata. Ha tényleg megcsal a párod, az lehet arra tükör, hogy nem hiszed el, hogy te elég vagy a számára. Ebben az esetben is az önbizalmad növelésén kell dolgoznod. El kell hinned, hogy elég vagy, sőt Te vagy a legjobb a párod számára. Azt is visszatükrözheti, hogy a te fejedben nincs lezárva egy régebbi párkapcsolatod. Ha ez áll fenn, nyilván le kell zárni, el kell engedni az exedet. Ha állandó konfliktusok mérgezik a kapcsolatot, az lehet arra tükör, hogy azt a mintát láttad a szüleidtől gyerekkorodban, hogy folyton veszekednek. Ha gyerekként elhitted, hogy így működik egy párkapcsolat, akkor az állandó veszekedések ezt a múltbeli tapasztalatodat tükrözik vissza. Ha folyton a gyerekeken veszekedtek, akkor az lehet arra tükör, hogy nem tartod magad elég jó szülőnek. Az is előfodulhat, hogy ezek a konfliktusok olyan gyerekkori emléket tükröznek vissza számodra, ami nincs feldolgozva benned. A mechanizmus, a tükör törvénye működik a jólét terén is: Tegyük fel, hogy nem úgy állsz anyagilag, ahogy azt szeretnéd. Mit tükrözhet ez számodra? Ebben az esetben érdemes megvizsgálni a pénzhez fűződő viszonyodat. Mit érzel a pénzzel kapcsolatban? Félsz tőle? Negatívan tekintesz rá? Úgy gondolod, hogy a pénz rossz dolog? Vagy esetleg azt hiszed, hogy pénze csak azoknak van, akik gátlástalanok? Lehet, hogy úgy gondolod: a pénzért keményen meg kell dolgozni? Elhiszed, hogy megérdemled az anyagi bőséget? Milyen érzéseid vannak a pénzzel kapcsolatban? Ha ezek az érzelmek rendben vannak benned, jó a pénzzel való kapcsolatod, szereted és úgy érzed, hogy meg is érdemled – azaz semmi negatív érzés nem tapad a pénzhez – akkor rendben leszel anyagilag. Ha azonban sok ellenérzésed van a pénzzel kapcsolatban, akkor egészen biztos, hogy ezt fogja visszatükrözni a külvilágod is. Ezekkel az negatív érzelmekkel taszítod el magadtól a pénzt. A külvilágodban ez nyilván anyagi problémaként fog megnyilvánulni, ami csak arra szeretne figyelmeztetni, hogy szeresd meg a pénzt. Hidd el, hogy megérdemled, hiszen nem ördögtől való. Ugyanolyan energia, mint bármi más. Mit tükrözhet, ha azt érzed, hogy senkiben nem bízhatsz meg? Ebben az esetben érdemes megvizsgálni, hogy te mennyire vagy megbízható. Te megbíznál magadban? Ha nem, akkor nyilván ezen a tulajdonságodon kell dolgoznod. Az is előfordulhat, hogy arra a hiedelmedre tükör, hogy manapság senkiben nem lehet megbízni. Nyilván, ha ezt hiszed el, akkor a tükör törvénye szerint a külvilág is ezt fogja visszaadni Neked. Tegyük fel, hogy a gyermekeddel való kapcsolatoddal nem vagy elégedett Ez általában azt tükrözi, hogy nem tartod magad elég jó szülőnek. Azon kell dolgoznod, hogy elhidd, hogy jó szülő vagy. Természetesen arra is lehet tükör, hogy a gyermekedet nem fogadod el olyannak, amilyen. Ebben az esetben a gyermeked elfogadása a feladat. Ugyanakkor ez a helyzet azt is visszatükrözheti számodra, hogy nem engeded el őt. Túlfélted, túlságosan aggódsz miatta, és emiatt nem jó a kapcsolatotok. Ez esetben a félelmeid elengedésén kell dolgoznod. Nézzünk munkahelyi példát is Tegyük fel, hogy nem léptetnek elő egy vezetői pozícióra. Ebben tükröződhet például az, hogy tudat alatt, vagy akár tudatosan is, nem tartod magad megfelelőnek egy magasabb pozícióra. Azaz nem hiszel magadban. A feladat tehát, hogy higgy magadban. Előfordulhat az is, hogy egy olyan hiedelmedet tükrözi ez a helyzet, hogy a magasabb pozícióban lévő emberek átgázolnak mindenkin. Te nem akarsz ilyen lenni, ezért tudat alatt nem is akarod ezt az előléptetést. Az a feladatod tehát, hogy elengedd ezt a hiedelmet. Tegyük fel, hogy a főnököd lekezelő. Az lehet arra tükör, hogy aláhelyezed magad a főnöködnek. Ha alsóbbrendűnek érzed magad a főnöködnél, akkor egészen biztos, hogy lekezelő lesz veled, hiszen eleve te helyezed alá magad. Ezt fogod megtapasztalni, ez fog visszatükröződni számodra. Azaz meg kell tanulnod egyenértékűnek tekintened magad a főnököddel. A fenti példákban mindig az adott hiedelmen, tulajdonságon, múltbeli tapasztalaton kell dolgozni. Ha sikerül ezeket elfogadnod, megszeretned, adott esetben elengedned, megváltoztatnod, akkor egészen biztos, hogy az életed is változni fog. A belső változásod visszatükröződik majd a külvilágban is. Érdemes tehát elkezdeni ezt az önismereti munkát, a tükör törvényét tudatosítani. Hidd el, megérdemelsz egy boldogabb, szabadabb, kiegyensúlyozottabb életet! SZERETNÉL SEGÍTSÉGET KÉRNI? KATTINTS IDE! A szerző Majsai-Kállai Csilla See author's posts