Barion Pixel

BIOPIAC KERESŐ

BIOPIACOK, ÖKOPIACOK ÉS TERMELŐI PIACOK

Biopiac az a piac, ahol kizárólag bio termékeket árusítanak. Ebből viszonlag kevés található az országban.

Jellemzőbb, hogy az ún. hagyományos piacokon, vagy a hagyományos piacok termelői részlegén, vagy a termelői piacokon vannak bio termesztéssel is foglalkozó gazdák.

 

PIACOK FAJTÁI

 

BIOPIAC

Kizárólag bio termékek forgalmazhatóak.

 

HAGYOMÁNYOS PIAC

Olyan épület, épületegyüttes, vagy terület, ahol állandó, vagy rendszeres jelleggel többen általában napi, esetenként heti rendszerességgel folytatnak kiskereskedelmi tevékenységet.

(A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény alapján)

 

TERMELŐI PIAC

Olyan piac, ahol a kistermelő a piac fekvése szerinti megyében, vagy a piac 40 km-es körzetében, vagy Budapesten lévő piac esetében az ország területén bárhol működő gazdaságából származó mezőgazdasági-, illetve élelmiszeripari termékét értékesíti. 

(A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény alapján)


 

Bár lehetőségünk szerint minél frissebb adatokkal szeretnénk szolgálni az olvasóink számára, kérjük, hogy mielőtt felkeresnéd valamelyik biopiacot a megadott telefonszámon érdeklődd meg a biopiac tényleges nyitva tartását. Előfordulhatnak változások!

Az ország összes biopiaca látható az alábbi térképen!
A + és – gombok segítségével lehet közelíteni, illetve távolítani:
Kattints a téged érdeklő településen lévő piacra!

      KERESÉS

      Generic selectors
      Exact matches only
      Search in title
      Search in content
      Post Type Selectors

      VitalitásBolt -10 % naturportal10 kóddal!

      Vitalitásbolt

      Gyógynövényes Házipatika Tudástár

      Gyógynövényes Házipatika Teljes Tudástár

      Amennyiben az oldal tematikájába illő további BIOPIAC, vag TERMELŐI PIAC felvételét kéred, úgy annak megjelenítését (hely, megnevezés, cím, nyitvatartás, információk megjelölésével) az alábbi kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy az alábbi e-mail címen: (naturportal(kukac)gmail.com) kérheted az oldalon.