2021. február 16. kedd | Neumann László Nagyon sok embert érdekel a gyógynövény termesztés. Mivel magam is gyógynövényeket, ezen belül is fűszernövényeket termesztek, ezért most közzéteszek Nektek egy szuper vetésnaptárat, mely alapján nyomon követhetitek, hogy melyik gyógy- és fűszernövényt mikor kell vetni. Néhány fontos tanács a gyógynövény termesztés területéről: A legtöbb fűszernövény – melyek szinte kivétel nélkül mind gyógynövények – fényigényes, ezért fontos, hogy napos helyre vessük, ültessük, vagy ha cserépben tudjuk megoldani a tartásukat, akkor napon helyen tartsuk őket. Az is nagyon fontos szempont, hogy az évelő növényeket teljesen külön ültessük az egynyári növényektől. Az évelő növények esetében megengedett, hogy száraz helyre ültessük őket. Lehetséges, hogy a díszítő értékük miatt évelő virágágyásba, vagy akár sziklakertbe is kerüljenek. Az egynyári növények esetében más a helyzet. Gyógynövény termesztés bio módon: A gyógynövény termesztés során mindig a bio termresztésre kellene törekednünk, hiszen a bio növények értéke, hatása sokkal jobb és erőteljesebb, mint a vegyszeres társaiké. E mellett nem kerülnek vegyszerek a szervezetünkbe. A biokertészkedés szabályai szerint ültethetjük a zöldségnövények sorai közé is a fűszernövényeinket. Egyes zöldségek ugyanis csökkentik a permetezés, iletve kártevőmentesítés szükségességét, Jelenlétükket ugyanis elősegítik az adott egynyári fűszernövény növekedését, fejlődését vagy akár védhetik is a kártevőktől azt. Ilyen hatás lehet továbbá, hogy a méheket a virágok beporzásához csalogatják. Alapvetően elmondhatjuk, hogy a fűszer- és gyógynövényeknek kevés károsítója, illetve betegsége van. Ezért itt hatványozottabban igaz lehet, hogy mellőzhetjük ezen módszerekkel a vegyszeres permetezés szükségességét. Maximum egy kis erjesztett csalánlével elégséges végigpermetezni néhányszor a növénykéinket a köztes veteményezés alkalmazásával. Betakarítás: Általánosan elmondható szabály, hogy akár tea, akár fűszer formájában szeretnénk a gyógy-, illetve fűszernövényeinket begyűjteni, mindig általában virágzáskor vágjuk a növényeket. A szárakat elegendő kis csomókba kötve, szellős, száraz helyen felfüggesztve szárítani. Száradás után a virág és levélrészeket a szárról lemorzsoljuk, és sötét, száraz helyen tároljuk. Gyógynövény termesztés – vetésnaptár gyógy- és fűszernövényenként ABC sorrendben: Bazsalikom (Ocimum basilicum L.) Meleg igényes növény, inkább palánta neveléssel szaporítsuk. A vetés március közepén lehetséges, kiültetés május közepén javasolt. Tavasztól őszig folyamatosan szüretelhető, mert bokrosodó, jól hajtó növény. Borsikafű, csombord (Satureja hortensis L.) Vetés április elején. Borsos menta, borsmenta (Mentha piperita L.) Kedveli a napsütötte réteket, erdőszéleket, a jó vízellátású, tápanyagban gazdag talajú területeket. Szaporítása a következőképpen történhet: magját áprilisban kis cserepekbe vessük, és nyár végén ültessük végleges helyükre, egymástól 70-80 cm-re. Citromfű (Melissa officinalis L.) Szaporítása magvetéssel történhet április – július között cserépbe. Kiültetése augusztusban, illetve következő év tavaszán történjen. Ősszel ne ültessük, mert kifagyhat. Nyár közepétől gyűjthető. Édeskömény (Foeniculum vulgare) A tápanyagban dús, nedves talajt és a sok napsütést meghálálja. Mivel magasra nő, ezért a szeles területeket nem szereti. Szaporítása április elején történhet. Vessük 50-60 cm sortávolságra, 2-3 cm mélyre. Nyár második felében, illetve ősszel szüretelhető. Izsóp (Hyssopus officinalis L.) Szereti a tűző napfényt, a lúgos talajokat. Nem igényel sok csapadékot. Évelő félcserje, mely nyár közepe táján hozza a virágait. Márciusban vessük cserépbe, majd szeptemberben ültessük ki Kapor (Anethum graveolens L.) Szaporítása: legeredményesebben úgy szaporíthatjuk, hogy késő ősszel vagy kora tavasszal elszórjuk a magját a kertben. Érdemes nyáron is vetni, így ősszel a fagyok előtt még szedhetünk zöld kaprot. Kamilla, orvosi székfű (Matricaria chamomillia) Egyéves áttelelő gyógynövény. A túl laza talajok kivételével bárhol termeszthető. A napsütéses mezők, pusztaságok virága. Kevésbé tápanyagdús talajokon, homokon és sziken is előfordul. Vethető kora tavasszal is, de több virágot hoz, ha nyár végén, szeptember elején vetjük. Az elmunkált, gyommentes talajra szórjuk el a magot, majd gereblyézzük és tömörítsük a felületet. A kamilla az őszi esők hatására kikel, áttelel és májusban virágzik. Speciális kamillafésűvel szokás szüretelni. Kerti kakukkfű (Thymus vulgaris L.) Kedvelt termőhelyei a déli lankás hegylábak, a napos mezők. A túlzott nedvességet nem kedveli, és nem ragaszkodik feltételenül a tápanyagdús talajokhoz sem. Április elején vessük kis cserepekbe, 0,5 cm mélyen. A hajtásokat a nyár folyamán csípjük vissza, hogy jobban elágazzon. A virágzás elején vágjuk, évente kétszer, május végén és szeptemberben. Lestyán (Levisticum officinale L.) Hatalmasra megnövő növény, akár a 2 métert is elérheti. A nedvesebb, jó áteresztő képességű talajt kedveli. Napon és félárnyékban egyaránt jól érzi magát. Termesztéséhez mély rétegű, nedves talajt igényel. Áprilisban vessünk néhány magot 10-12 cm-es cserépbe. Kiültetés szeptemberben, jól megtrágyázott helyre. A házikertben egy-két tő elegendő. Levendula (Lavandula angustifolia) A mag csírázásához hideghatásra van szükség, ezért ősszel kell vetni 0,5-1 cm mélyen, ritkán szórva. Tavasszal a kelés elhúzódhat május elejéig. Sűrű kelés esetén ritkítani kell. Majoranna (Majorana hortensis) Meleg, napos helyen terem. Szaporítása palánta neveléssel történhet. Magvetése márciusban, fólia alá, szórt vetéssel, vagy kis cserepekbe nagyon sekélyen, 2-3 mm mélyen történjen. Kiültetés április végén 15-20 szálas csokrokban. Petrezselyem (Petroselinum crispum L.) Kétnyári növény, mely a második évben felvirágzik, és ernyős virágzatán magokat terem. Nagyobb cserépbe vagy balkonládába is vethetjük, hogy mindig frissen juthassunk hozzá. Szaporítása: minél korábban, lehetőleg márciusban vessük el. Leveleit nyár elejétől az erősebb fagyokig, majd a tavaszi kihajtás után a magszár képződésig szedhetjük. Rozmaring (Rosmarinus officinális L.) Természetes előfordulási helye a mediterrán tengerpartok napsütötte, sziklás partvidéke. Éppen ezért a túlzott vízellátást, pangó vizet nem kedveli. A laza szerkezetű, jó vízlefolyású, ásványi sókban gazdag, köves, sziklás talajon érzi jól magát. A fagytól óvni kell, télen fagymentes, de hűvös helyen kell tartani. Védett helyen, (pl. kőfalak déli oldala előtt) kiültetve többnyire áttelel. Vetése májusban történhet. Vessük cserepekbe, sekélyen. 10 cm magasság felett kissé csípjük vissza, hogy elágazzon. Később ültessük nagyobb cserépbe, esetleg a szabadföldbe déli fekvéssel. Szurokfű, oregano (Origanum vulgare L.) A mediterrán éghajlattól kezdve egészen a fenyőerdőkig szinte mindenhol előfordul mezőkön, irtásokon, sziklás hegyoldalakon. Vetés április- májusban cserepekbe. Kiültetés szeptember 30-40 cm-re. Betakarítás: száraz virágzáskor kell levágni, szárítani, majd a száraz virágokat és leveleket morzsoljuk le a szárról. Tárkony (Artemisia dracunculus L.) Áprilisban vessük cserépbe. Kiültetés szeptemberben 40-50 cm-re. Betakarítása, szedése: második évtől vágható. Hosszú szárait virágzás előtt, 10 cm-re a föld felett vágjuk le, majd szárítsuk, és száraz leveleket húzzuk le a szárról. Zamatos turbolya (Anthriscus cerfolium L.) Olyan helyre vessük, ahol magját elszórva éveken keresztül kikelhet. Gyommentes talaj felületére szórjuk kora tavasszal, vagy inkább késő ősszel, majd gereblyézzük, tömörítsük a talaj felületét. Elszórt magjaiból a nyár végi – őszi esők után késő ősszel is kikel. Zsálya (Salvia officinalis) A szárazföldi és mediterrán jellegű éghajlaton elterjedt, évelő növény. Szereti a tápanyagban dús, nedves talajokat, de megél a Föld zordabb, vagy épp tikkasztóbb területein is. Napfényigénye miatt kedveli a síkságot és a déli lejtőket. Vetése áprilisban történhet cserépbe. Kiültetés augusztus végén – szeptemberben, 50-70 cm-re. Virágzás május- júniusban. Az elvirágzott szárakat vágjuk ki. A szerző Neumann László See author's posts
T. Neumann úr! Balatoni kötött talajba, most az augusztusi hőségben milyen Dekoratív gyógynövényt ültethetek magról? Válasz