A víz elem az öt elem közül egy igen fontos elem. Ismered eléggé, hogy milyen szerepet játszik az életünkben?
A víz elem
Az anyagi világ szerkezete főképpen három elemből áll: földből, vízből és tűzből – az anyag durva megnyilvánulását ezek miatt érzékeljük, míg az életerőt az ég (éter), a levegő és a víz hozzák létre.
A víz tehát a közös elem az anyagi teremtés durva és finom formáiban.
Az anyagi teremtésben a víz igen gyakran előforduló, uralkodó elem, ebből a szempontból alapvető az öt közül.
A Védák szintén azt mondják, az élet a víztől függ (ápómajah pránah).
Víz nélkül nincs élet – ezzel ősidők óta tisztában van az emberiség.
A víz elem jelenléte, tisztelete a különböző kultúrákban
A víz szentsége és tisztelete minden kultúrában megtalálható, Egyiptomtól a sumérokon és a kínaiakon át a majákig.
Indiában a folyókat ma is szentként tisztelik, például a Jamunát, Kávérít, a Gódávarít, Szaraszvatít vagy a Szindhut (Indus), valamint az egyetemes tiszteletnek örvendő Gangeszt, amely Visnu lótuszlábától ered.
A hatalmas erővel a földre lezúduló folyót Siva fogta fel a hajában.
Ezért szakrális értelemben tisztító, bűnöket lemosó hatású a szent folyam.
A folyamot megszemélyesítő istennőnek a Gangesz felső folyásánál mindennap áldozatot mutatnak be.
A bráhmanák napi háromszori rituális fohásza is kötődik a szent vizekhez: tisztálkodás után mondják imáikat.
A kereszténység előtti Európában a kutak és a források szent helyek voltak.
A keresztelés szertartása, a kézmosás és különböző baptista hagyományok mutatják, hogy a kereszténység alatt is folytatódott víz tiszteletének szokása.
A vízhez számos szimbolikus jelentés kapcsolódik.
A víz állandó körforgása a természet rendjének, az örök visszatérésnek szimbóluma.
A tiszta forrás a makulátlanság, a tiszta, hiteles eredet, aminek a megtalálásához szembe kell fordulni az árral.
A víz, mint szimbólum, mintakép
A víz a kitartás mintaképe is, amit már a régi rómaiak is felismertek: “Gutta cavat lapidem non vi, sed saepe cadendo”, azaz a “Csepp kivájja a követ, nem erővel, hanem gyakori esésével“.
Vagy ahogy Lao-ce mondja:
“A víz a leglágyabb, mégis kivájja a követ.”
A víz kitölti a rendelkezésre álló teret, készségesen vegyül minden más dologgal – e tulajdonságaival az alkalmazkodás, és az elfogadás szimbóluma.
Az óceán azért a vizek királya, mert a medre alacsonyabban fekszik a többi vízmedernél, szelídséggel és alázattal mégis uralkodik a többin.
“A vízgyűjtők közül én vagyok az óceán” – áll a Bhagavad-gítában.
A víz elem egyensúlya esetében elégedettség van bennünk és az életünkben.
Elfogadóak vagyunk, folyékonyak, könnyen mozgunk és haladunk keresztül az élet eseményein.
A víz elem és a testünk-lelkünk kapcsolata
Mikor a víz elem eluralja szervezetünket, gyakran elveszünk az érzelmekben, szenvedélyes hullámok közt fuldoklunk, hajlamosak vagyunk a kényelemre, hagyjuk elúszni a felelősségeinket, és csak sodródunk az életben.
A víz elem hiánya kényelmetlenséget eredményez, a jó érzés hiányát, s ezt hajlamosak vagyunk a környezetünkre kivetíteni.
Érzéketlenné válunk, hiányzik belőlünk az együttérzés.
Varuna a vízzel kapcsolatos istenség
A hindu panteonban Varuna a vízzel kapcsolatos istenség, a fellegek, az eső és a vizek, az óceán istene.
A Mahábhárata szerint a félistenek őt választották a vizek urává.
A folyókat, s urukat, az óceánt Varunának rendelték alá, aki a világtenger mélyén lakozik.
Hírnökei figyelik a világokat, ő pedig tudatos a madarak röptéről, a hajók tengeri útjáról, a szelek irányáról, s minden volt és leendő titokról.
Tanúja az ember hitványságának és erényének is.
Hatalmában áll oldás és kötés, a bűnök feloldozása, még a bűnösöké is.
Varuna a halhatatlanság bölcs ura.
Mindezek alapján Varunát az emberi sors egyik legfőbb irányítójának, befolyásolójának tekintik.
A vízbefúltak Varunához jutnak.
Varuna mágikus fegyverek birtokosa, hátasállata a makara nevezetű tengeri szörny.
Székvárosa a „vagyongyarapító település” (Vaszudhá-nagara), palotája a Boldogság (szukha) nevet viseli. Trónusát az Ábhóga őskígyó védelmezi a vizektől. Varunát kopasz fővel ábrázolják.
A fehér bőrű alak félig vízben, vagy a teremtés ősvizéből kihajtó lótuszvirágon áll.
Olykor két kézzel, másszor négykezűen ábrázolják, testalkata erőteljes.
Máskor szekerét négy hattyú húzza, ruházata fehér, pompás ékszereket visel.
Kezeiben fegyverét, a hurkot tartja, illetve vizesedényt, kígyót, vagy kagylóhéjat, illetve drágaköves szelencét tart, hiszen a tengert a kincsek forrásának is tekintik.
Közelében ott áll egyfelől a Gangesz, másfelől a Jamuná-folyam istenasszonya. A Bhagavad-gítá szerint Varuna Krsna fenségének egyik képviselője.
A víz, az éltető erő
A víz magában foglalja az előtte megnyilvánuló elemek (éter, levegő, tűz) tulajdonságait: a hangot, a tapintás finom elemét és a formát.
Megkülönböztető sajátsága az íze.
A tiszta íz isteni energia, s a legtisztább íz a tiszta víz íze.
“Én vagyok a víz íze” – mondja Krsna a Bhagavad-gítában (7.8.), így hívei egy korty vízzel is reá emlékezhetnek.
“A víz jellemzői a következőképpen nyilvánulnak meg: benedvesít más anyagokat, kicsapódást idéz elő különféle keverékekben, elégedettséget okoz, fenntartja az életet, meglágyít dolgokat, elűzi a meleget, szüntelenül áramlik a tavakba, s a szomjúságot csillapítva felfrissít.”(Bhágavata-purána 3.26.43.)
