Barion Pixel

Tűz elem, és amit szimbolizál évmilliók óta.

A tűz elem talán az egyik legrégebbi szimbólum az emberiség történetében.

A tűz elem az éter és a levegő megnyilvánulása után jött létre, így rendelkezik azok jellemzőivel: a hanggal és az érintéssel; s megjelenik a forma, a fény, amellyel a dolgok láthatóvá válnak.

A Srímad Bhágavatam-ban olvashatjuk:

“A tüzet fénye, valamint főző, emésztő, hideget elpusztító, párologtató, éhséget, szomjúságot, evést és ivást előidéző képessége által észleljük.”

( S. B. 3.26.40.)

A tűz legfőbb jellemzője, hogy fényt és hőt ad.

Az Ájurvéda szerint az emésztés is a tűz elemhez kötődik.

Ennek a tűznek az ereje – amivel főzünk, fűtünk, látunk, emésztünk – nem más, mint a Legfelsőbb:

“Én vagyok … a tűz heve…”

(Bg. 7.9.)

Tűz elem

Ha a tüzet fizikai jellemzői szerint vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy lángja egy osztódó struktúra, dinamikusan mozog, változtatja az alakját, érzékeny a környezet változásaira – ahonnan “táplálkozik”, állandó anyagátvitelek színtere, s elenyészik, ha az anyagátvitel megszakad.

A természettudományos megfogalmazás eképp írja le az élőlényeket is, bár a tüzet mégsem tartják élőnek.

Ezzel szemben a keleti bölcsek személyként tekintenek a tűzre és Agni-nak nevezik az irányító félistenét.

Ő a Legfelsőbb Személy szája, melyen keresztül az Úr elfogadja az áldozati felajánlást.

Szinte mindegyik ősi kultúrában megjelenik a tűz, mint az áldozat színtere.

Végig kíséri az embert élete főbb eseményei során: születés, névadás, házasságkötés, halál.

A tűzáldozat során a tűz az áldozat vivő közege, a parázs fölemészti a föláldozott kellékeket, a láng továbbítja a lelki világ felé a felajánlást.

Ahogy a tűz árasztja a fényt és a hőt, úgy árasztja szét a Legfelsőbb is különféle energiáit a teremtésben.

Az élőlényeket pedig a tűz szikráihoz hasonlítják: a szikrák szerves részei a tűznek, nem létezhetnek attól függetlenül, s bár minőségileg egyek vele, mennyiségileg különböznek tőle.

 

Anyagi lét és a tűz

 

Az anyagi létet az erdőtűzhöz hasonlítják. Öngerjesztő, mint a magától lángra lobbanó bambuszerdő.

Az anyagi vágyak végtelenek, nem lehet őket kielégíteni. Még ha egy-egy pillanatra boldogságot is ér el általuk az ember, az anyagi világ kettősségéből adódóan előbb vagy utóbb szenvedés követi azt.

A kéj nem más, mint a ghí (tisztított vaj), melyet anyagi vágyaink tüzére locsolunk; ha tápláljuk a lángot, akkor azt nem lehet eloltani (vagy mondhatnánk: olaj a tűzre).

Az élőlény pedig akár az éjjeli lepke, akit a tűz sugárzó szépsége vonz, de amikor élvezni akarja azt, a lángoló tűz elemészti.

A tüzet minden elem közül a legtisztábbnak tekintik – a füstje ellenére, amely nem szennyezi be.

Tiszta és tisztít, mégpedig úgy, hogy éget. A lelki tudást is ilyen tisztító-tűzhöz hasonlítják, hiszen feléget minden anyagi szennyet.

A megvilágosodás nem más, mint amikor a dolgok láthatóvá válnak, úgy ahogy azok vannak.

A hagyományban a családi tűzhely az otthon melegét, békéjét, oltalmát, s a hétköznapok állandóságát adja, – amit fontos volt őrizni.

Indiában pedig találunk olyan templomot, ahol több mint ötszáz éve őrzik ugyanazt a lángot – mintegy szimbolizálva a lélek és isten ki nem alvó, szeretet táplálta kapcsolatát.

A szerző