Gúna az anyagi természet kötőerője.
Most az ajurvédikus gyógyászat szerinti különféle kategóriákat vesszük végig. Ha sikerül megérteni, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, akkor sokkal jobban érthetővé válik a számodra majd az ajurvéda rendszere, illetve az azzal történő holisztikus gyógyítás is.
Gúna – gúnák (kötőerők)
Léteznek gunák (gúna), lelki beállítottságok, kötőerők, melyek meghatározzák az életmódot, táplálkozást, abból adódóan pedig az egészség lehetőségeit.
Gúna típusok:
- tamasz (lustaság, tunyaság, tompaság, tudatlanság) – a krokodil tulajdonságaival szemléltetik,
- radzsasz (aktivitás, szenvedély, harag) – a tigris tulajdonságaival szemléltetik,
- szattva (tisztaság, azonosság, hitelesség, tudás) – a hattyú vagy a békés tehén tulajdonságaival szemléltetik.
Ezek a kötőerők egy élet során többnyire adottak. Mégis csak kevés szerencsés ember számára változtathatók, de erről már a vaisnavizmus, a jóga és más kapcsolódó tudásterületek írnak részletesebben.
Olyan szabályrendszer követését kell tudatosan felvállalnia valakinek, amely automatikusan – de hosszú évek alatt – a jóság minőségébe emeli őt, lelki beállítódását is, és ezáltal nemcsak a lelki megtisztulás folyamataira lesz felkészült, hanem az egészségre való képességét is javítja.
„A jóság (szattva) minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak.
Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak és örömmel töltik el a szívet.”
„A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély (radzsasz) kötőerejében élők kedvelik.
Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak.”
„A sötétség (tamasz) kötőerejében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több mint három órával főztek,
ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült.”
(Bhagavad-gítá 17. fejezet 8-10. vers)
Az ájurvéda cselekvési programja
Mit tesz az ájurvédikus orvos, mikor egy beteg emberrel találkozik?
Ezt az ájurvéda tudománya pontosan leírja. Bhújo darsana – rendszeres megfigyelést, vizsgálatot végez. Közvetlen (anvaja) és nem közvetett (vjatiréka) fogalmakat használ az állapot leírására, amely így ellentmondásoktól mentes lesz. Tudatosan használja az intuícióját munkája során.
Részletes anamnézist vesz fel (prasna), majd vizsgálatot végez, és ehhez minden érzékszervét használnia kell: látás, tapintás, hallás, szaglás, ízlelés.
Például a túlsúly, soványság, vitalitás, erő, arcszín stb. megítéléséhez a látást, a hideg vagy meleg, simaság vagy durvaság, keménység vagy puhaság, láz vagy ödéma megítéléséhez a tapintást.
Példa a hallás használatára: Az ájurvéda szerint a váju (szél) a vért fortyogóvá teszi, hallható különbségeket létrehozva (egy jó ajurvéda orvos ugyanis a pulzus diagnosztikának is a mestere).
Erről a Vrana-szrava nevű szusruta fejezet ír részletesen.
Minden betegség hat állomása (gúna, dósa)
Az ájurvéda szerint minden krónikus betegség egy olyan folyamat során alakul ki, melynek stádiumai jól megkülönböztethetők egymástól.
Az orvos meg tudja ítélni, hogy épp melyik stádiumban tart a betegség, de többnyire az emésztőrendszerből indul ki, és többnyire teljesen hasonló séma szerint zajlik az egész folyamat.
A rossz emésztés, a helytelen táplálkozás, a csökkent emésztő energia, az emésztőrendszerben halmozódó salakanyagok (áma) indítják be a kóros folyamatokat, ami a dósák káros felgyülemléséhez vezet.
Később a felhalmozódott dósák szétszóródnak a szervezetben, majd a további stádiumokban bizonyos szervekben lerakódnak, és ott az arra a szervre jellemző betegséget indítanak el, ami krónikussá válik, majd szövődmények lépnek fel.
Mégis, az egész folyamat az emésztőrendszerből indult el.
A külső szemlélő és a felületesen szemlélődő páciens számára elsősorban csak az ötödik és hatodik stádium az, ami észlelhető.
Az ájurvédikus orvos a kórfolyamat felismerésében sokkal mélyebbre hatol, és nem csak a jéghegy csúcsát képes látni.
- szancsaja – a dósa felhalmozódása
- prakopa – a dósa megromlása
- praszára – a dósa szétszóródása
- szthána-szansraja – a dósa lokalizálódása
- vjakti – a betegség megjelenése
- bhéda – a betegség krónikussá válása, szövődmények
A páciens állapotának, erőnlétének megítéléséhez vizsgálandó körülmények
Az ájurvédikus orvos hasonlóan, mint a „nyugati” orvosok, kikérdezik, megvizsgálják a beteget, megítélik az állapotát, reagálókészségét, pszichológiai kondícióját, emésztőrendszerének állapotát, súlyát, életkorát, edzettségét.
A legfontosabb kiindulópont azonban az, hogy milyen volt az állapota a születéskor, és milyenné vált életmódja az élete során, és minek a hatására.
Az ájurvédikus orvos tehát vizsgálja a következőket:
- prakriti (születéskori testi állapot)
- vikruti (megbetegedés nyomán kialakult állapot)
- szára (szövetek állapota)
- szanhana (tömörség, súly)
- pramána (ajak)
- szatmja – (adaptációs képesség)
- szattva – (pszichológiai kondíció)
- áhára-shakti – (az ételfelvevő képessége és emésztőképesség)
- vjájama-shakti – (munka és testi gyakorlatok képessége)
- vaya – (életkor)
A következő kategóriák szerint értékeli az orvos a fenti tulajdonságokat:
- pravará – jó,
- madhja – közepes,
- avara – gyenge.
Az öt elem és a három dósa tana
Az ájurvéda csakúgy, mint a hindu vaisnava világkép az anyagi világ felépítésében öt elemet ismer: föld, tűz, víz, levegő, éter.
Ezek az elemek tulajdonságaik révén meghatározzák az anyagi természet, a test és a betegségek jellemzőit és működését, és alapját képezik minden történésnek.
Az orvosnak kell értékelnie az elemek és a betegség, a betegséget oka, valamint a beteg személy tulajdonságainak összefüggéseit.
Az öt elemből alakulnak ki a dósák, szám szerint három (vatta, pitta és kapha), amelyek az élettani és a kóros folyamatokat mozgató erők.
Ezek jelen vannak mind a természetben, mind az élőlények testében, és a természet dósái, valamint a test ép és kóros dósái folyamatosan hatnak egymásra.
Az orvos a gyógymód megválasztásakor figyelembe veszi a betegséget okozó elemek, illetve dósa hiányát vagy túltengését, és a gyógyító tényező ezzel ellentétes hatását.
Legegyszerűbb megérteni az ételek dósáját, azok gyógyhatását.
Ezért a betegséget okozó dósák túl- vagy alul működése legegyszerűbben az adott dósát kevésbé vagy nagyobb mértékben tartalmazó ételekkel kompenzálható.
De hasonló, a dósákat kiegyensúlyozó hatások érhetők el az életritmus átalakításával, a munka megváltoztatásával, ájurvédikus gyógynövényekkel, jógával, légzőgyakorlatokkal, lelki gyakorlatokkal.
A szerző
