Az álomfejtés, álmok jelentése milliókat foglalkoztat a világon, ismerkedj most meg az ájurvédikus álomfejtéssel.
Az ájurvéda szerint sok betegség – elsősorban a krónikus reuma, az allergia, de alkalmanként a rák is az elégtelen alvásból eredeztethető.
A mélyalvás rendkívül fontos az immunrendszer regenerálásában.
Ha az ember alvászavarokkal küzd, azt az immunrendszere is megsínyli, ami könnyen öngerjesztő immun-rendellenességekhez vezethet.
Így tehát a valóban pihentető, ún. mélyalvás feltételeinek megteremtése igen fontos gyógyászati tényező. Idegrendszeri és mentális problémák kezelésében elengedhetetlen, de a többi betegségen is hatásosan segít a megfelelő mélyalvás, a nyugalom terápiája.
A mélyalvás jelentősége
Manapság sokan szenvednek a mélyalvás hiányától.
S ez nem azt jelenti, hogy nem alszanak eleget, sőt ellenkezőleg, az ember általában többet alszik a kelleténél.
Csakhogy ez az alvás nem kellően pihentető, nem jutunk el az álomtalan mélyalvásig, hanem megragadunk az álmok szintjén.
Gyakran előfordul, hogy nem a megfelelő időben pihen le az ember, vagy nem készül kellőképpen elő az alváshoz.
A megterhelő esti étkezés, az éjszakázás, a felfokozott mentális tevékenység, idegi terhelés, a későig elhúzódó munka, a túlfűtött levegőjű hálószoba vagy a környezeti zajok mind-mind csökkentik a mélyalvás lehetőségét, ami pedig oly fontos az ember egészségéhez.
A mélyalvás hiányát, illetve pillanatnyi, mulandó jellegét pszichikai és élettani tényezők is előidézhetik, ám a pszichés problémák a gyakoribbak. Ennek oka többnyire érzelmi tényezőkben keresendő. A feldolgozatlan érzelmek és a ragaszkodás különféle fajai megakasztják energiáinkat.
Alkati típusok – és az álomfejtés, álmok jelentése
Az ájurvéda szerint az ember alkatát s egészségét három fő biológiai elem, vitál energia határozza meg: a levegő (vata), a biológiai hő (pitta) és a biológiai nedv vagy nyirok (kapha).
Ezeket ajurvédikus testtípusokként (dósha) is meghatározzák.
E három faktor mint alkati tényező határozza meg testi-pszichikai mivoltunkat, és befolyással van a betegségek kialakulására is.
A három tényező egyensúlyi helyzete jelenti az egészséges állapotot, ám ha egyik vagy másik túlsúlyba kerül, az különféle betegségeket válthat ki.
Mindegyik vitáltényezőnek megvannak a maga tipikus álomképei és alvási rendellenességei.
Álomfejtés, álmok jelentése
Az álmok rávilágíthatnak a kapha-vata-pitta egyensúlyának felborulásából származó rendellenességekre is, legyenek azok akár fizikálisak, akár lelkiek.
Az alváshoz elegendő kapha szükséges a szervezetben.
A kapha felel a pihenésért és a táplálkozásért. Ez az alapja és támasza a másik két vitáltényezőnek, amik élénkebb természetűek.
Az alacsony kapha-szint, ami általában együtt jár a vata és pitta túlsúlyával, gyakran okoz alvási rendellenességeket.
Az általában kapha típusú túlsúlyos emberek ezért hajlamosak a több alvásra, míg a vata típusú soványabbak gyakran küzdenek alvászavarral.
A természet három gúnája szintén befolyásolja az álomtípusokat, mivel ezek határozzák meg az elme milyenségét. Mik azok a gúnák és melyik ez a három?
A minőségi alvás feltétele
Az alvás nélkülözhetetlen előfeltétele a tamasz, vagyis a tehetetlenség gúnája.
Tudatlanság, tompaság és negativitás jellemzi a tamasz kötelékében lévőket, akiknek általában több alvásra van szükségük és nehezebb fönnmaradniuk.
A radzsasz, vagyis a természet aktív gúnája csökkenti az alvásidőt és nyugtalan álmot eredményez.
A radzsasz, a szenvedély kötelékében lévőket zaklatottság, düh és bizonytalanság jellemzi.
Ők kevesebbet alszanak, ám az elalvással problémáik vannak, s álmaik is gyakran zaklatottak.
A tisztaság vagy jóság (szattva) határozott megnyilvánulásakor, az elme szellemi tisztultsága esetén, nincs szükség sok alvásra.
A tiszta jóság minőségében az elme olyasfajta módon pihen, mint a mélyalvás esetében.
Az ilyen ember számára is elegendő a kevés alvás, s zaklatott álmok helyett inkább profetikus, látomásszerű álmaik vannak.
Vata álmok
A levegő (vata) alkatú emberek kifejezőkészsége jó, kreatívak és élénk képzelőerővel rendelkeznek, gyorsan reagálnak mindenre, ami éri őket. Ugyanakkor idegesség, nyugtalanság, sőt, hiperaktivitás is jellemzi őket.
Az álmatlan mélyalvás az ő esetükben ritka, gyakrabban álmodnak, mint mások, s legfőképp náluk fordul elő álmatlanság. Álmaikra a felfokozott fizikai aktivitás jellemző, sokszor álmodnak utazásról, futásról, repülésről. Álmaik gyakorta összefüggéstelenek, szaggatottak, zaklatottak.
Rossz, sőt lidérces álmok kerítik hatalmukba őket, s néha a félelemrohamok miatt nem jön álom a szemükre. Szellemileg az összes alkati típus közül ők a legaktívabbak, így túlzott számítgatás, aggodalom vagy zavaros gondolkodás tölti ki álomszüneteiket.
Bármilyen szervrendszerben kerüljön is túlsúlyba a vata, az könnyen vata típusú álmokat eredményez, még akkor is, ha alapvetően nem ez az elem jellemző ránk. Túlhajszolt munka, vagy sok utazás esetén könnyen adódnak vata álmok. A magas vata-arány klasszikus tünete az aggódó, zaklatott elmeállapot, a nyugtalan vagy nyomasztó álom, illetve az álmatlanság. A vata-álmokat más vata-tünetek is kísérhetik, például étvágytalanság, székrekedés, gyönge vitalitás, reszketés. Különösen magas vata-arány esetén az álmok is hevesek: hangos lárma, baleset, zuhanás vagy éppen halál a jellemző álomkép.
Számos hatásos ájurvédikus gyógynövény segít legyőzni a magas vata-arányból adódó álmatlanságot vagy hánykolódó alvást.
Említhetjük az aswagandha növényt (Withania somnifera), a dzsatamanszit (Nardostachys jatamansi) vagy pedig a közismert valerián gyökeret.
A szezámolajos masszázs – főként a fejen és a lábon – szintén igen hatásos.
Pitta álmok
A tűz alkatú emberek általában heves vérmérsékletűek, magabiztosak, bátrak és határozottak, sőt, gyakran agresszívak. Beszédük határozott, könnyen indulatba jönnek, szenvedélyesek s gyakran vannak konfliktusaik.
Termetük átlagos, étvágyuk jó, sok folyadékot fogyasztanak, keringésük élénk, pirospozsgásak, de hajlamosak a lázas és fertőző betegségekre, illetve a vér rendellenességeire.
Álmaik is hevesek, színesek, tisztán kivehetők, sokszor erőszakosak, szenvedélyesek vagy konfliktusokkal terheltek. Fény, tűz, hő gyakran szerepel álmaikban. A pitta alkatúak szervezetében túl sok a hő, illetve a harag, ami könnyen álmaikat is zaklatottá teszi. Ez akár álmatlansághoz is vezethet, hiszen a pihenéshez hűvösre van szükség.
Ha a pitta a felszíni szövetekben (plazma vagy vér) kerül túlsúlyba, álmunkban az agresszor szerepét játsszuk. Ha viszont a mélyrétegű szövetekben, például az idegszövetben halmozódik fel, akkor inkább áldozatai vagyunk az álombéli erőszaknak, bár valamiképp igyekszünk visszavágni.
A pitta alapú álmatlanság ellenszerei a gotu-kola, vagy brahmi (Centella asiatica), a szantálfa, vagy a keserű idegerősítők, például a szenvedélyvirág, illetve a komló. Szantálolajos fejmasszázs is használ.
Kapha álmok
A kapha, vagyis víz alkatú emberek általában nyugodtak, higgadtak, könnyedek, ám ugyanakkor hajlamosak a letargiára, reagálásuk lassú, ragaszkodásuk erős.
Testalkatuk inkább túlsúlyos, étvágyuk állandó, egyenletes, de nem túl nagy, anyagcseréjük lassú. A víz típusú és nyirokbetegségekre általában hajlamosak. A három alkati típus közül ők álmodnak a legritkábban, s általában nem emlékszenek álmaikra. Ritka álmaik is víz típusúak, gyakran egyenesen vízzel kapcsolatosak.
Érzelmes, szentimentális vagy éppen romantikus álmaik általában barátaik, családjuk köré csoportosulnak.
A kapha túlsúlya hosszas alvást, napközbeni sziesztázást eredményez, de az alvás nem pihentető, nem frissíti fel az energiákat. Ennek ellenére kapha eredetű alvászavar is létezik. A túl sok nyirok elzárja a szervezet keringési rendszereit, és az egész testműködés lassulását, stagnálását okozza.
Ha a kapha a finomabb rendszereket – például az idegrendszert – akadályoztatja, az álmok zavarossá válhatnak és alvászavar lép föl. Így az elme nem képes visszahúzódni a fizikális testből a finomabb csatornákon keresztül. A sok nyirok bánatos, szomorú álmokat is eredményezhet, éppen a túlzott ragaszkodás, a kapzsiság, a birtoklásérzet okán.
A kapha eredetű alvászavar jó ellenszere a vacsha, az orvosi kálmos (Calamus), a kardamom és a gyömbér egy kis mézben elkeverve. Torna, testedzés, esti aerobic szintén sokat segíthet.
A dósha-álmok elmebeli (szubtilis) formái
A 3 dósha nemcsak mint testtípus jelentkezik, hanem mint mentális tényező is.
A három biológiai vitáltényező nemcsak a fizikális szervezet része, hanem az elme alkotóeleme is.
Mentális szinten persze finomabb formában vannak jelen.
A vata mentális formája a prána, vagyis a fő vezető, irányító életenergia.
A pitta mentális alakja a tédzsasz, a szellemi világosság, ragyogás.
A mentális kapha pedig az ódzsasz, az ember legfőbb vitálenergia tartaléka.
Ezek gyarapítása, valamint egyensúlyuk fenntartása nemcsak az egészség, de a lelki fejlődés záloga is.
A valóság finomabb rétegeinek vagy a jóga magasabb megvalósítási szintjeinek megtapasztalása érdekében gyarapítanunk kell prána, tédzsasz és ódzsasz készleteinket.
S minél előbbre jut az ember lelkileg, annál több ilyen vitálenergiája lesz.
Prána típusú álom
A prána típusú álom gyakran repüléssel, levitációval vagy alakváltoztatással kapcsolatos.
Újfajta mozgás-élmények, a tér új dimenziói, mennyei hangok, éterikus zene tárulnak föl benne.
Ugyanakkor hiányzik a vata túlsúlyából származó aggodalom vagy félelem.
Tédzsasz álom
A tédzsasz uralta álmok színesek, víziószerűek és érzékletesek, sűrűn szerepelnek benne geometriai alakzatok, jantrák vagy mandalák.
Szívmelengető jó érzés, barátságos, szeretetteljes vagy könyörületes érzelmek jellemzik az ilyen álmokat.
A pitta jellegű álmok haragja, indulata, konfliktusa viszont nincs jelen.
Ódzsasz jellegű álmok
Az ódzsasz jellegű álmok békések, higgadtak, odaadóak, a mélyalvás hosszas, ugyanakkor éber állapotába is elvezethetnek.
Viszont a kapha-álmok rossz oldala, a tétlenség, stagnálás hiányzik belőlük.
Amikor a dóshák durvább formája kitisztul az elméből, finomabb, lelki, elmebeli (szubtilis) alakjuk válik aktívabbá.
Ezek teszik lehetővé a finom fizikai valóság, az asztrális birodalom megtapasztalását s az ottani aktív tevékenységet. A dóshák alapformái, durvább megnyilvánulásai csak erősen énközpontú élményeket, tapasztalatokat nyújtanak, ami kizárja a közvetlen asztrálkapcsolat lehetőségét. Ilyenkor az álmok nem a tényleges asztrálvilágot tükrözik, hanem csak a fizikális világ keltette benyomások finomabb, de ugyanúgy fizikális vetületét. Asztrális értelemben tehát tétlen és alvó marad az ember, legföljebb olyan mozgástere van magasabb létsíkon, mint mondjuk egy növénynek.
Ha a prána, a tédzsasz és az ódzsasz felszaporodik és stabilizálódik, megszűnik az asztrálszféra iránti vonzalom, és a formát nélkülöző tudatosság oksági birodalmába kerülhetünk. A tudatosságon keresztül közvetlenül is megtapasztalható a valóság, s tényleges jólétünk nem függ a formáktól.
Segíthet az álomfejtés, álmok jelentése?
Hogyan lehet pozitívabb irányba terelni az álmainkat?
A prána fokozásának legjobb módja a pránájama vagy légzésszabályozás, különösen a jógalégzés, ami a beszívott levegőt a gerincoszlopban tartja, és a harmadik szem központja felé tereli. Az ily módon összegyűjtött prána alvás közben is érezteti hatását. Erőt ad ahhoz, hogy átlássunk az elme keltette illúzión, és megváltoztassuk álmainkat. Asztrális szinten a megszokott érzelmi sémák lerázása is lehetővé válik.
A tédzsasz fokozásának eredményes eszköze a koncentráció és vizualizálás. E gyakorlatokat egyszerű dolgokkal kell kezdenünk, próbáljunk például gyertyalángra koncentrálni. Magasabb szinten jantrák ábráit is használhatjuk figyelmünk összpontosításához. A tédzsasz szaporításának leghatásosabb eszköze azonban az örök és a mulandó dolgok elkülönítése, a djánha-jóga, ám ennek gyakorlása meglehetősen magas követelményeket támaszt. A tédzsasz teszi lehetővé az aura észlelését, vagyis az embereket, dolgokat övező finom energia-mezők tapasztalását. Sőt, be is hatolhatunk eme finomabb szférákba, ahol az energiák s jelenségek mögötti szín-sémák gyökereznek.
Az ódzsasz fokozásának legjobb eszköze a némaság és tétlenség, hiszen minden tett végrehajtása energiaveszteséggel jár. Mindamellett a hit és az odaadás, a vallási ünnepségeken való részvétel, az ima, az egyéni vagy közösségi mantrameditáció könnyebb és hatásos eszközök. A cölibátus, vagyis a nemi önmegtartóztatás szintén nagyon fontos, s ennek valamilyen mértékű gyakorlása nélkül sosem lesz elegendő ódzsasz a szervezetünkben.
A vitálenergiák ezen finomabb, önfegyelmezéssel, meditációval és lelki tettekkel végzett megerősítése nagyobb jelentőségű, mint bármilyen, testgyakorlatokra, diétára és gyógyhatású szerek bevitelére alapozott egészségmegőrzési program, mert a lelki fejlődés, megújhodás révén létrejövő harmónia a testi egészség igazi alapja.