Milyen betegségekre jó a kávé?

| 0 comments

  A kávé – megfelelően alkalmazva – gyógynövény. Ismerkedjünk meg a különféle kávéfajtákkal és a kávé gyógyhatásával, valamint az esetleges ellenjavallatokkal.

A Coffea növény a Rubiaceae családjába tartozik. A kávénövényeket igen nehéz osztályozni, minthogy sok fajuk, változatuk és családjuk él a Földön. Az a két faj, amihez a legtöbb, kereskedelmi forgalomba kerülő kávéfajta tartozik, a Coffea Arabica, egy igen összetett faj számos változattal, valamint a Coffea Canephora. Utóbbit általában Robusta néven is emlegetik a legtermékenyebb fajtája nyomán. Szintén a kávéfajták közé tartozik az 1843-ban Libériában felfedezett Coffea Liberica, valamint a Coffea Dewevrei, melyet inkább Excelsa néven ismernek: mindkét faj rendelkezik a Robusta jó tulajdonságaival, de általában – enyhén szólva – rossz ízűek. Sokan próbálkoztak már hibrid fajták létrehozásával, de az általános tapasztalat az, hogy bár ezzel növelhető a terméshozam, és az ellenállóképesség, a hibrid fajták íze mégsem olyan jó, mint a régieké. Most lássuk a kávé gyógyhatásait:

A fitoterapeuták (gyógynövény szakértők) alapvetően kétféle problémára szokták a kávét javasolni.

1. Ájulás: Ha valaki ájulásra hajlamos, enyhítheti a problémát a kávéban található, mindenki által ismert élénkítőszer, a  koffein, a bágyadtság elűzésének régi kedvenc és hatékony eszköze. Más koffeintartalmú italokat is alkalmaznak ájulás ellen, például a kínai teacserjéből készült közismert teákat (Camellia sinensis), a kóladió (Cola acuminata) italát, a dél-amerikai matéteát (Ilex paraguariensis), a brazil ajzóliánt (más néven guarana – Paullinia cupana), és a kakaót. A forró csokoládé is hatékony lehet, mivel abban is található teobromin, amely egy koffeinszerű vegyület.

2. Asztma: A kávé, a teacserje, a koffeintartalmú kólák (kóladió – Cola acuminata), a kakaó és a csokoládé egyaránt növényi eredetűek, így a gyógynövény készítményekhez sorolhatjuk őket. Mindegyikük tartalmaz koffeint és más olyan vegyületeket, amelyek segíthetnek az asztma tüneteinek az enyhítésében. Javaslat: az asztmás betegek, ha nincs náluk a gyógyszerük, szorult helyzetükben igyanak meg néhány csésze kávét, amely hatékony hörgőtágító. Ezek az italok a koffeinen kívül két másik fontos, természetes asztma ellenes vegyületet is tartalmaznak – nevezetesen a teobromint és a teofillint – amelyek a koffeinnel együtt a xantinokhoz tartoznak. Ezek a vegyületek megszüntetik a hörgő görcsöket, és szabaddá teszik a légutakat. Ezeknek az asztmaellenes vegyületeknek a koncentrációja az ital fajtájától és egyéb tényezőktől függően változó. Általánosságban elmondható, hogy egy csésze kávéban van belőlük a legtöbb (kb. 100 mg csészénként), míg egy csésze tea, kakaó, vagy 3 dl kóla feleannyit tartalmaz. Egy 40 g-os csokoládé szeletben valamivel kevesebb van, mint egy doboz kólában.

Vigyázat! Sem a kávé, sem a többi asztmaellenes xantin vegyület nem teljesen veszélytelen. A koffein ugyanis álmatlanságot és idegességet okoz. Természetes állapotukban azonban ezeknek az asztmaellenes vegyületeknek a mellékhatásai jóval csekélyebbek, mint az ipari társaié. A gyógynövényes terápiát asztma esetén mindig beszélje meg kezelőorvosával, gyógyszerészével.

Az arab kávé további gyógyhatásairól röviden:

  1. ébren tart, segíti a gondolkodást, csökkenti a fáradtságérzetet;
  2. serkenti a légzőközpontokat;
  3. növeli a szívritmust és a véráramlást;
  4. étvágy- és anyagcsere-fokozó;
  5. víz- és epehajtó;
  6. Alzheimer-kór, Parkinson-kór, 2-es típusú diabetes, májgyulladás és májsorvadás

Az arab kávé további gyógyhatásáról és az ellenjavallatokról itt olvashatsz ARAB KÁVÉ. A többi kávéfajta gyakorlatilag hasonló gyógyhatással rendelkezik.

HASONLÓ CIKKEK, KATTINTS A TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT!

Vélemény, hozzászólás?

Required fields are marked *.


 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez weboldal ún. "cookie"-kat, vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen file-ok, amelyet a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve, ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Cseppekben az egészség – a Bach virágterápiáról

Kékgyökér, rezgőnyár, szelídgesztenye, vadalma, szilfa, napvirág, békaliliom - és sorolhatnánk tovább, hiszen 38 olyan virágról terjedt el, vált ismertté, hogy...

Close