Gyógyít-e az Earl Grey tea?

| 0 comments

Az Earl Grey keveréket második Earl Grey után nevezték el, aki az 1830-as évek brit miniszterelnöke volt, és az 1832-s Reformtörvény szerzője, aki állítólag – talán diplomáciai borravalóként – bergamottolajjal, egy jellegzetes délkelet-ázsiai citrusféléből nyert anyaggal ízesített teafélét kapott ajándékba. Sokfajta Earl Grey tea létezik (Lipton, Twinings, Fortnum&Mason, egészen a Harrods minőségűig). Rengeteg változata létezik. A bergamott olajas teakeverékek közül ismerünk olyan, amely citrommal és sevilla-i naranccsal készül, bergamottolaj hozzáadásával (ún. Lady Grey tea). Néhány variáció elérhető jázminnal, valamint különböző virágok összetevőivel. Az ún. „Orosz” Earl Grey-t Franciaországban és Belgiumban árulják (Lipton). Lássuk, hogy ez a közismert tea rendelkezik-e gyógyító erővel:

Először is láthattuk, hogy a különféle bergamottolajat tartalmazó teák között óriási különbségek lehetnek minőségben.

  1. Hagyományosan a fekete teából készült teákat hívják Earl Grey-nek, azonban jobb teaboltokban fellelhető a zöld teából készített változat is. Ha már választhatunk, akkor inkább a zöld teát válasszuk, mely nagyobb gyógyerővel rendelkezik, mint a fekete társa. A zöld tea ugyanis a nem fermentált fekete tea, azaz kevesebb feldolgozáson esett át, így az értékes kémiai összetevői változatlan formában maradnak meg benne.
  2. Ha fekete teát választunk, részesítsük előnyben az ömlesztett változatot a filteressel szemben. A filteres teában ugyanis a gyengébb minőségű “maradvány” teákat teszik.
  3. A profi teaízlelők tudják, hogy mind a zöld tea, mind a fekete tea széles minőségben kapható az ömlesztett változatokban is a nagyon olcsótól kezdve a méregdrágáig. A profi tea ízlelők ugyanolyan nagy becsben vannak, mint a profi borszakértők! Tudnunk kell, hogy még a legolcsóbb zöld teák is rendelkeznek jótékony gyógyító, megelőző hatással. A jobb minőségű teák persze nagyobb tisztaságúak, valamint a gyógyerejük és az élvezeti értékük is magasabb.
  4. Ha a bergamottolajat vesszük górcső alá, az Olaszországi Reggio tartományból származó olajok a legértékesebbek.

De térjünk vissza az Earl Grey teához. Leszögezhetjük, hogy a jó minőségű zöld tea bergamott olajjal ízesítve igenis gyógyhatású!!!

A zöld tea antioxidáns, kiválóan semlegesíti a szabad gyököket. Étkezés közben kortyolgatva segíti az emésztést. Ha erősebb főzetet készítünk a zöld tea kiválóan alkalmazható akut hasmenés vagy krónikus emésztési zavarok esetén is. Egyes kutatások a zöld tea antikarcinogén (rák ellenes) és koleszterin csökkentő hatásáról is beszámolnak. Általánosságban stimuláló és frissítő hatású. A zöld tea gyógyító hatásáról bővebben itt olvashatsz: zöld tea.

A bergamott olaj fertőtlenítőszerként és izomgörcsök kezelésére használatos. Kiválóan alkalmazható tehát torokgyulladásra is. Enyhe fertőtlenítő hatása miatt borogatásként alkalmas nehezen gyógyuló sebek, műtéti hegek, sömörök, valamint pattanásos és túl zsíros bőr kezelésére is. Javítja a kedélyállapotot, oldja a félelmet. Serkenti az emésztést. A bergamott olaj gyógyító hatásáról (és az ellenjavallatokról) itt olvashatsz: bergamott.

Láthatjuk tehát, hogy az Earl Grey tea alkalmas gyógyászati célokra. Egyet azonban ebben az esetben se felejtsünk el: mértéktelen mennyiségben nem fogyasztható. Az ideális napi adagja maximum 1 liter. E fölött a bergamottolaj tartalma miatt izomgörcsöket okozhat!

Jó egészséget kívánunk!

HASONLÓ CIKKEK, KATTINTS A TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT!

Vélemény, hozzászólás?

Required fields are marked *.


 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez weboldal ún. "cookie"-kat, vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen file-ok, amelyet a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve, ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
CSIPKEBOGYÓ a C-vitamin bomba

Eljött a hidegebb időszak, fogyasszunk csipkebogyót! A csipkebogyót más néven hívhatunk vadrózsának, gyepűrózsának vagy csipkerózsának is. Gyógyhatásai között számos meglepőt...

Close